„Szünetre van szükségem”

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2007.05.27. 00:45
Címkék

Gérard Houllier, az Olympique Lyon vezetőedzője péntek délután jelentette be, hogy lemond posztjáról. A francia szakember 2005 óta irányította a sorozatban hat bajnoki címet szerző együttest, amellyel mindkétszer sikerült bajnokságot és francia Szuperkupát is nyernie.

Az ötvenkilenc éves mestert lemondása után rögtön összehozták az angol Manchester Cityvel, korábban pedig az ukrán Dinamo Kijevvel kapcsolatban vetődött fel a neve, míg más pletykák szerint ő lesz a Francia Labdarúgó-szövetség technikai igazgatója.

Az edző azonban cáfolt minden ilyen értesülést: „Úgy érzem, szünetre van szükségem, egyelőre nem ülök le sem francia, sem külföldi csapat kispadjára, hanem elmegyek nyaralni.”

Ez nem is meglepő, hiszen a Liverpool trénereként 2001 októberében, a Leeds elleni bajnokin szívinfarktust kapott, de öt hónap múlva már visszatért a kispadra, és azóta alig volt ideje a lazításra.

A korábban a Lens és a PSG együttesénél is dolgozó, a francia szövetségi kapitányi tisztet is betöltő szakember távozásának okait csak találgatni lehet, azt a pletykát éppenséggel kategorikusan cáfolta, hogy egészségügyi problémái miatt mondott volna le. A legvalószínűbb ok az lehet, hogy megromlott a viszonya az OL elnökével, Jean-Michel Aulas-val, és állítólag a játékosokkal sem volt felhőtlen a kapcsolata, s ez szerepet játszhatott az őszi menetelés után a tavaszi gyengébb szereplésben. A klub vezetősége persze azt sem nézte túl jó szemmel, hogy a hazai bajnokságban elért sikerek ellenére a nemzetközi kupában nem sikerült kiugró eredményt elérniük, tavaly a Lyon a Milan elleni negyeddöntőben esett ki a Bajnokok Ligájából, míg az idén a Roma búcsúztatta a csapatot a nyolcaddöntőben.

„Tulajdonképpen az athéni stadionban, a BL-döntőn ülve döntöttem el, hogy távozom. A Lyon vezetősége hároméves tervben gondolkodik, új stadiont is építenek, s úgy éreztem, nem akarok ilyen sokáig maradni” – magyarázta döntését Gérard Houllier, akinek helyére a Juventust az első osztályba juttató Didier Deschamps mellett a Sochaux-t kupagyőzelemig vezető Alain Perrin neve jött szóba. Jean-Michel Aulas ígéri, hamarosan meglesz a távozó szakember utódja.

„Nagyon sokat gondolkoztam az elmúlt negyvennyolc órában. Alain Perrin neve már korábban is felvetődött, de nem ő az egyetlen jelölt a posztra. Fontos szempont, hogy az új szakvezető beszéljen franciául” – magyarázta az elnök, majd hozzátette, reményei szerint a jövő héten kiderül, ki lesz a Lyon új edzője.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kialakul az elődöntő mezőnye az Európa-ligában és a Konferencialigában is

Minden más foci
5 órája

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
5 órája

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
6 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
6 órája

Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
7 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik