Nagy nyugati küzdelem az aranyért

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2007.05.27. 00:45
Címkék

A Sport Állandó Választott Bí róság május 17-i határozatában helybenhagyta az MLSZ kontra Haladás ügyben a szombathelyiek által sérelmezett MLSZ versenybizottsági és fegyelmi bizottsági döntéseket. A határozat szerint az NB II Nyugati csoportjában szereplő,s a feljutásra aspiráló vasi klub nem kapja vissza a korábban levont 11 pontot, amelyet a szövetség Dallos Gábor jogosulatlan szerepeltetése miatt vett el. A zöld-fehérek a büntetés ellenére a tavasszal visszavették az első helyet a tabellán, ám az utóbbi fordulók botlásai miatt jelenleg négypontos hátránnyal csupán a negyedikek. Temetni ennek ellenére hiba lenne Artner Tamás együttesét, illetve a szombathelyiek feljutási reményeit. A hátralévő négy fordulóban a vasiak ledolgozhatják hátrányukat. Az első helyre esélyes Siófok, Felcsút, Barcs, Haladás kvartettből a balatoni és a szombathelyi csapatnál van reális esélye annak, hogy az anyagiak és a létesítmények tekintetében nagyobb erőfeszítést igénylő NB I-es szereplést vállalják.

Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
4 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
5 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
5 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
6 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik