Xavi kemény kritikája

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2007.05.20. 00:38
Címkék

Nehéz meccs vár a Barcelonára, amely vasárnap az Atlético Madrid otthonába látogat. A katalánok a múlt héten csak 1–1-es döntetlent játszottak a Betisszel, így az Espanyolt 4–3-ra megverő Real Madrid állt a tabella élére (a „királyi gárda” legutóbb 2005 októberében vezette a bajnokságot). Tisztán látszik, hogy nem most kezdődtek a problémák a Barcelona háza táján, és Xavi, a csapat középpályása érdekes magyarázatot adott a formahanyatlásra. „Úgy éreztük, hogy csupán a nevünknek köszönhetően megnyerhetjük meccseinket, pedig ez nem így működik – mondta Xavi. – Azt nem mondanám, hogy beképzeltek voltunk, de elhittük, hogy különösebb erőfeszítés nélkül arathatunk győzelmeket. Szerintem jobb a játékoskeretünk a többi csapaténál, de ha nem dolgozunk keményen, bárki megverhet minket. Már rég bajnoki címet ünnepelhetnénk, ha nem hibázunk enynyit, így viszont esélyt adtunk a Real Madridnak.” A Barca játékosa hozzátette, még nem mondtak le a végső elsőségről: „Optimista vagyok, szerintem még megnyerhetjük a bajnokságot. Majd meglátjuk, a madridiak boldogulnak-e azzal a teherrel, hogy ők az éllovasok.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kialakul az elődöntő mezőnye az Európa-ligában és a Konferencialigában is

Minden más foci
5 órája

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
5 órája

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
6 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
6 órája

Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
7 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik