Kiesett Szécsi csapata

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.05.18. 23:45
Címkék

Az olasz bajnokságban a kiesés elkerüléséért folytatott párharc – és egyben magyar pólós csúcstalálkozó – harmadik felvonására került sor szerda este. A Chiavari – Varga Tamás és Regős Áron csapata – hazai pályán harcolta ki a bentmaradást a Camoglival – Szécsi Zoltán, Weszelovszky László és Binder Szabolcs együttese, bár utóbbi eltiltása miatt nem játszott – szemben, miután 8–6-re verte meg riválisát. Szécsi négy büntetőből hármat hárított, ám hiába remekelt a válogatott kapus, a Camogli elköszönt az A1-ligától, Szécsi pedig a Camoglitól. „Az A2-ligában semmiképpen sem szeretnék védeni, de le is járt a szerződésem, így nem jelenthet gondot a klubváltás – mondta a kapus. – El kell ismernem, igazságtalanság lett volna a győzelmünk, nem érdemeltünk bentmaradást. A magyar csapatoknak megvannak a kapusaik, s egyébként is szeretnék Olaszországban maradni. Van olyan klub, amellyel már megtörtént a kapcsolatfelvétel, ám erről egyelőre nem szeretnék többet mondani.”

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
2 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
3 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
3 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik