Ez sem lesz unalmas

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.05.18. 23:45
Címkék
A péntektől vasárnapig tartó szegedi Mol Világkupa-verseny slágerfutama minden bizonynyal a női kajak egyesek ötszáz és ezerméteres döntője lesz. Ebben a két fináléban csap össze Benedek Dalma és Kovács Katalin.

Kovács Katalin eddig is a figye lem középpontjában volt, hiszen napok óta foglalkoztatja a sportbarátokat a kérdés: összeül-e újra Janics Natasával? Nos, úgy tűnik, a világ- és Európa-bajnoki, valamint olimpiai címvédő páros reaktiválására még várni kell, de a szegedi Vk-verseny nézői így sem maradnak kuriózum nélkül – a Kovács–Benedek Dalma csata nem mindennapi izgalmakat ígér.

Benedek meglepően csendes és visszahúzódó volt az elmúlt hétvégén, alig lehetett hallani a hangját a válogató alatt. „Kívül akartam helyezni magamat ezen az ügyön, hiszen láttam, milyen felhajtással harangozták be a Kovács–Janics párharcot – magyarázta a Dunaferr SE versenyzője. – Nagyon fontos számomra, hogy megőrizzem a lelki békémet a verseny előtt, csak saját magamra akarok koncentrálni. Jó volt tét nélkül lézengeni a válogatón, átragadt rám a versenyhangulat.”

Érdekesség, hogy Benedeknek ez lesz az első versenye, amelyre új edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával készült. „Még csak május van, de már most eldől, hogy két-három hónap múlva ki képviselheti Magyarországot a világversenyeken – folytatta a 25 éves kajakozó. – Nem jó ez így, hiszen ilyenkor még nincs csúcsformában egyetlen versenyző sem. Mondhatnám, hogy inkább ilyenkor bukjon az ember, mint a világbajnokságon, de ha most nem sikerül a verseny, akkor három hónap múlva esély sincs hibázni…”

Ördögi kör!

Az minden bizonnyal furcsa helyzet, hogy a két nagy rivális, Kovács és Benedek minden edzést közösen végez, ugyanannak az edzőnek az irányításával.

„Van ennek jó és rossz oldala is – mondta Benedek Dalma. – Tudom, hogy ki ellen kell felkészülnöm, képben vagyok. Le tudtuk mérni magunkat egymáshoz képest, de az edzésszituáció mindig más, mint a verseny.”

Kovács Katalin annyira komolyan veszi a párviadalt, hogy emiatt kérte Angyal Zoltán szövetségi kapitányt: tekintsen el a Paksy Tímeával alkotott páros szerepeltetésétől. Athén olimpiai bajnoka ezen a héten szintén a nyilvánosság kizárásával készül, ezért nem nyilatkozik.

Természetesen a Kovács–Benedek csatán kívül is lesznek érdekes, izgalmas, magyar győzelmeket ígérő döntők. A magyar szurkolók kedvenc párosai, a kajakozó Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, és a kenus Kolonics György, Kozmann György duó ötszáz és ezer méteren is esélyes az aranyéremre. Szintén érdekes összecsapás lesz Benkő Zoltán és Vereckei Ákos csatája kajak egyesben ötszáz méteren, a verseny egyik legérdekesebb kérdése pedig az: mire lesz képes a tavalyihoz képest teljesen felforgatott öszszeállításban versenyző női válogatott, azaz Fábiánné Rozsnyói Katalin csapata.

Az ezer méteren világ- és Európa-bajnoki címvédő Kammererék ötszázon ismét összecsapnak egyetlen komoly riválisukkal, a Ronald Rauche, Tim Wieskötter egységgel. „Már találkoztunk a németekkel, kölcsönösen üdvözöltük egymást – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer. – Remélem, végre legyőzzük őket, de az sem lenne nagy baj, ha most nem sikerülne. A válogatási elvek miatt az a legfontosabb, hogy mindkét számban dobogóra álljunk, hiszen csak ebben az esetben indulhatunk az Európa-bajnokságon.”

Legfrissebb hírek

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
7 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
51 perce

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
52 perce

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
52 perce

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 órája

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik