Húszmilliárd focipályákra

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.05.16. 23:52
Címkék

Elkezdődött az Európában is ismertté váló magyar kezdeményezés, a pályaépítésre szerveződő OLLÉ-program. A Magyar Labdarúgó-szövetség által kitalált projekt keretében több mint félezer műfüves pályát adnak majd át a közeljövőben. Az első játéktér építése már el is kezdődött a hatvani Bátor táborban, ahol május 31-én adják majd át a futsalméretű pályát.

A 20 milliárd forint fölötti összértéket képviselő beruházás igazán nagy lendületet majd szeptemberben vesz, ugyanis akkor fejeződik be a közbeszerzési eljárás, és kezdődhet el a pályák építése. Jakab Zoltán, az OLLÉ-program Kht. ügyvezetője lapunk kérdésére elmondta, az átadás folyamatos lesz, de a tervek szerint 2008 második negyedévében már az összes pályát igénylő önkormányzat átveheti a létesítményt. Petrik Ferenc, a program jogi képviselője ehhez hozzátette, hogy kidolgoztak egy ajánlást, amely szerint a települések hetven százalékban a közösség céljaira használják majd a létesítményeket, a fennmaradó részben pedig kiadhatják bármilyen rendezvénynek – vagyis a bevétel a településeket illeti majd.

Szerdán több mint száz önkormányzati képviselő találkozott és egyeztetett az OLLÉ-program részleteiről, és létrehoztak egy héttagú bírálóbizottságot, amely felügyeli a jelentkezéseket. Kiderült, hogy az a település, amely saját erőből, és nem banki kölcsönből kívánja finanszírozni a pályaépítést, elsőbbséget élvez. Az OLLÉ-program sikerét az is jelzi, hogy újabb hasonló projekt előkészítésén is dolgoznak már.

Legfrissebb hírek

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
15 perce

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
49 perce

Sebők Balázs visszatér a finn jégkorongligába

Jégkorong
1 órája

A címvédő kazahokkal is egy csoportban a magyarok a socca Eb-n

Minden más foci
1 órája

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB II
1 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
1 órája

Barcika, DVSC, Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE, Vasas – nagy harcban az NB I-ért

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik