Első helyen a Real

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.05.14. 17:59
Címkék
Van még szufla a Real Madrid csapatában: a királyi gárda már-már elveszettnek hitt mérkőzést nyert meg az UEFA-kupadöntős Espanyol ellen 4–3-ra, így nemcsak a bravúrral megszerzett három pontnak örülhettek a spanyol fővárosban, hanem annak is, hogy továbbra is jó esélyük van a bajnoki cím megszerzésére.

„Meghalt a király, éljen a király!” – üvölthették szombat este a Real Madrid szurkolói a Santiago Bernabéu Stadionban. Persze csekély annak a valószínűsége, hogy a francia „csatakiáltást” a madridi gárdáért szorító fanatikusok a helyszínen ordibálták volna, ám a fenti mondatban sok bölcsesség rejlik, méghozzá csupa olyan, amely a királyi gárda idei szereplését jellemzi. Szombat este ugyanis szemtanúi lehettünk, amint a Real feltámad hamvaiból, és miközben mindenki a Barca nem is oly régi blamáiról beszélt (na meg a katalánok edzőjéről, Frank Rijkaardról, aki rezzenéstelen arccal veszi mindezt tudomásul), a madridiak a kezüket nyújtják a bajnoki elsőségért járó trófeáért. Pedig márciusban még a negyedik helyen szerénykedett a gárda, s mindenki már a lapátot készítette a temetéshez, na meg a fehér zsebkendőt a búcsúztatáshoz… De korai volt a kárörvendők buzgósága, a Real tetszhalott volt csupán, és szombaton, az Espanyol elleni összecsapáson is jelezték a madridiak: hiba őket leírni. Hiába vezettek a vendégek az első félidőben Walter Pandiani triplájával 3–1-re, a hazaiak az utolsó pillanatban az ifjú argentin tehetség, Higuaín találatával a maguk javára fordították a mérkőzést. Hőstett volt ez a javából, a madridiak pedig úgy ünnepeltek, mintha már az övék lenne az arany. „Ez természetes. Nem könnyű ugyanis így megnyerni egy mecscset – értékelt a találkozó után Fabio Capello, a Real olasz vezére. – Nem csupán szokványos győzelmet arattunk. Persze fontos szerepet játszott a szerencse, de keményen megdolgoztunk ezért a sikerért, így nincs okom panaszra.” Pláne nincs, hogy a Barca vasárnap este pontot vesztett, így a Real Madrid került az élre.

Legfrissebb hírek

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
4 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
11 perce

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
44 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
1 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik