Jöhetnek a kínaiak!

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.05.11. 23:36
Címkék

Ha minden a tervek szerint alakul, az október 5–7. közötti magdeburgi csapat Világkupát követő napon hazánkba látogat, és a magyarok ellen áll asztalhoz a sportág kimagaslóan legjobb női válogatottja, a kínai. Ezen a Világbajnok–Európa-bajnok mérkőzésen búcsúztatná a magyar szövetség a játéktól az idén tavasszal visszavonult klasszist, Bátorfi Csillát. A pénteki tájékoztatón az is kiderült, hogy pályázunk a 2011-es kontinensbajnokság és a 2007-es olimpiai selejtezőtorna megrendezésére. Utóbbi verseny a harmadik fázisa lesz a pekingi kvalifikációs sorozatnak. Első körben a világranglista legjobb húsz versenyzője indulhat az olimpián. A legjobb magyar jelenleg a 18. helyen álló Tóth Krisztina. A legközelebbi nagy verseny a május 21-én kezdődő zágrábi világbajnokság lesz, amelyre a Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra trió mellett Pergel Szandra utazik, az Eb-csapatból Li Bin itthon marad.

Legfrissebb hírek

Görögország legyőzésével zárta a szicíliai tornát a magyar vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 perce

Strandkézilabda Eb: az elődöntőbe jutás a magyar válogatott célja

Kézilabda
35 perce

Kerékpár: MBH-s sikerek Olaszországban

Kerékpár
38 perce

A Liverpool és a Leverkusen megegyezett Quansah átigazolásáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
39 perce

A Phoenix Suns Houstonba cserélte Kevin Durantet

Amerikai sportok
42 perce

Hivatalos: 25 éves svéd belső védőt igazolt a Győr

Labdarúgó NB I
47 perce

Grúzia ellen is magabiztosan nyert férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
1 órája

Nagy Ákos Károly legyőzte Rédecsi Mátét a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik