A csúcsról is felfelé

„Bár egyet már aludtam a történtekre, még most is nehéz feldolgozni, hogy megnyertük a kupát. Persze ennél nehezebb dolgom sose legyen az életben…” – kezdte csütörtöki beszélgetésünket a Honvéd s egyben a mezőny legjobbja, Szabó Tibor. Ha már szóba hozta az alvást, a középpályásnál arról érdeklődtünk, nem követte-e Steven Gerrard példáját, akit két éve annyira magáva ragadott a Liverpool Bajnokok Ligája-diadala, hogy a meccs utáni éjszaka a kupával bújt ágyba.

„Mi értelme lett volna? – kérdezett vissza az irányító. – Ha lehunyom a szemem, nem látom a serleget, márpedig én azért küzdöttem, hogy mostantól nap mint nap csodálhassam. Tudniillik hosszúnak nevezhető pályafutásom során ez volt az első jelentős sikerem. Szerepeltem ugyan a BL-ben és az UEFA-kupában is, rendre azt követően igazoltam a nemzetközi porondra kijutó csapathoz, amikor az már megnyerte a bajnokságot vagy a kupát. Szóval ha valaki, én nagyon tudom értékelni ezt a győzelmet. Főleg úgy, hogy Kispestre kerülésem után hallottam olyan véleményeket, hogy mit akar még ez a Szabó… Remélem, bizonyítottam mindenkinek, hogy harmincesztendősen még nem kell abbahagynom a futballt.”

Szerda esti teljesítménye mondatja velünk: ha ugyanígy folytatja, néhány évig még nem kell elkérni a kalapácsot és a szöget, hogy felakassza a stoplisát. A Honvéd játékának fazont szabó fedezet a találkozó legjobbjává azzal vált, hogy átadásai rendre pontosak voltak, ráadásul egy gólpassz mellett három értékesített büntetővel jeleskedett. Ennek persze megvan a maga története:

„Amikor a hosszabbításban, a Debrecen kettő egyes vezetésénél tizenegyeshez jutottunk, átvillant az agyamon, ki tudja, lehet, hogy életemben először és utoljára szerepelek kupadöntőben, itt az alkalom, hogy a számomra eddig is nagy meccs még nagyobb legyen. Máskor Dobos Attila vagy Igor Bogdanovics végzi el a büntetőt, azonban egyikük sem volt a pályán, így én elvállaltam. Gondoltam, vagy a mennybe vagy a pokolba jutok, ám úgy voltam vele, hogy inkább a mennybe, mert hittem magamban, és látt a m , hogy társaim hisznek bennem. Aztán kiderült, az első lövés bemelegítésnek felelt meg, Bede Ferenc ugyanis megismételtette. Másodszorra már rutinos voltam: az első kísérlettel ellentétben nem sprinteltem a kispadig, csak helyben örültem – de nagyon… A tizenegyespárbajban pedig szinte követeltem, hogy rúghassak, és amikor Komlósi Ádám a lécet találta el, már éreztem: csakis mi nyerhetünk.

Annyira együtt volt a csapatunk, annyira akartuk a sikert, hogy ez a döntő nem végződhetett másként.”

Ha a finálé végére nem is, a cikk végére maradt egy kérdés: a Magyar Kupa-győzelemmel a csúcsra ért a Honvéd, vagy még csak az út elején jár?

„Hogy nyertünk, az már csúcs, egyúttal jó alapot ad a folytatásra –

tességesen helytállni az UEFA-kupában, és a bajnokságban is nagy terveink vannak. Ezután, bármily furcsán hangzik, azt kell mondjam: még a csúcsról is vezethet az út felfelé…