Középpontban a védekezés

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.05.09. 23:36
Címkék

Megérkezett a Domino együttese az Olympiakosz elleni Euroliganegyeddöntő helyszínére, Athénba, és kedd kora este már az első edzésen is átesett a csapat, amely szerdán vendégként is győzni szeretne. Az olimpiai bajnok Molnár Tamás játéka továbbra is kérdéses: a center lábujjtörés után térhetne vissza az együttesbe, ám az elmúlt héten már tréningező pólós szerepeltetéséről az utolsó pillanatban döntenek majd. Mindenesetre Molnár kijelentette: úgy érzi, játékra kész. Ami a riválist illeti, lehet vitázni azon, hogy az Olympiakosz valamivel gyengébb-e, mint a Vasas, vagy az olasz Brescia (őket kaphatta volt még a Domino), de az egyértelmű: Európa legjobb nyolc csapata között már nincs lebecsülhető ellenfél. A görögökről elöljáróban annyit, hogy tizenhat mérkőzés után veretlenül vezetik hazájuk bajnokságát, és hét játékosuk volt ott a márciusi ausztráliai vb-n: hat helyi vízilabdázó, valamint a szerb Szlobodan Nikics. „A jó eredmény alapja a jó védekezés, mert hat-nyolc kapott góllal lényegesen könnyebb mérkőzést nyerni. A Dominónak szakmailag nem tett jót a világbajnokság, de már közelítünk, ahhoz a szinthez, amelyen Melbourne előtt pólóztunk” – mondta a kedd esti edzés előtt Kiss Gergely. A balkezes játékos a csoportmérkőzések alapján tizenkét góljával – Molnár Tamással holtversenyben – a Honvéd legeredményesebbje. Találataira ezúttal is nagy szüksége lesz a magyar bajnoknak...

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
2 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
3 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
3 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik