Hozta a kötelezőt a Barca

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.05.07. 00:43
Címkék
A drámai hajrá elkezdődött: a bajnoki cím szempontjából sokak szerint döntő jelentőségű 33. fordulóban az „élharcosok” közül a Barcelona lépett pályára először, a versenyfutás kimenetelét azonban a vasárnapi Real Madrid–Sevilla rangadó is nagyban befolyásolhatja.

Ha egy bajnokság éllovasát kri tizálják, meglepő.

Ha a Primera División első helyén álló csapatot bírálják, gyanús.

Ha azonban a szóban forgó gárda a tabellát vezető Barcelona, már szinte biztosak lehetünk benne: a piszkálódó az ősi rivális Real Madrid táborához tartozik.

Ezúttal Sergio Ramos, a fővárosiak védője volt az, aki a bajnoki hajrához érve úgy érezte, nem árt verbálisan „ütni” egyet-kettőt a nagy ellenfelen. A 21 éves jobbhátvéd csapata Sevilla elleni, vasárnapi rangadója előtt előszeretettel fejtegette az újságíróknak a listavezető Barcelona formahanyatlásának lehetséges okait.

„Talán túl sok meccset játszottak az idény során, de az is lehet, hogy egyszerűen csak elfáradtak – elemezte Ronaldinhóék helyzetét Sergio Ramos. – Egyáltalán nincsenek jó passzban: amíg például tavaly magasan kiemelkedtek a csapatok közül, addig az idén ez nem jellemző rájuk.”

Habár egy Real-játékos szájából mindig kicsit hamisan cseng a Barca-kritika, ezúttal mégis némiképp igazat kell adnunk a futballistának. Hiába jelzi egyegy ragyogó győzelem, pazar teljesítmény, hogy a tavalyi BLgyőztes csapatról van szó, Frank Rijkaard együttese ebben a szezonban valóban nem képes hétről hétre ugyanolyan hatékonysággal futballozni.

„A mi játékunk igen egyszerű – válaszolt a fanyalgóknak a holland szakember. – Fontos, hogy nyerjünk, de az is, hogy a nézőknek élményt adjunk. Számunkra a közönség szórakoztatása kiemelt szempont, ezt próbáljuk az eredményességgel párosítani, s ha a saját stílusunkban játszunk, jönnek a sikerek is.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
1 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
1 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
1 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
2 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik