Az érzelmek mellékesek

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2007.05.07. 00:43
Címkék
ZTE–Kaposvár – hétfő este ezzel a meccsel lesz teljes a Borsodi Liga 27. fordulója. Ha nyer, a házigazda pontszámban utoléri a dobogó harmadik helyén álló Újpestet, de a kiesés elől a jelek szerint sikeresen menekülő Kaposvár ellen nem lesz könnyű dolga. Ami érdekes: egy született kaposvári segítheti győzelemre a zalaegerszegieket – Waltner Róbert.

Tizenhét évesen került a Kaposvári Rákóczi felnőttgárdájába Waltner Róbert, a ZTE 29 éves csatára, akinek többek között klubtársa volt Prukner László is. Utóbbi azóta a somogyiak vezetőedzője lett. „Jobb oldali középpályást játszott, gyors volt és sokat tudott futni – emlékezett egykori csapattársára Waltner Róbert. – De nem játszottunk sokat együtt, ő is elkerült onnan, később én is.” Waltner Róbert nagy utat járt be: megfordult azóta Székesfehérvárott, Siófokon, Újpesten, Angyalföldön, légióskodott Argentínában és Cipruson, tagja volt a zalaiak 2002-es bajnokcsapatának, majd Egerszegre tért vissza tavaly nyáron, ám – s ez természetes – sohasem felejtette el, honnan indult. „Tizenkilenc évig éltem Kaposvárott, nyilván nem felejtem el a várost – mondta a hatszoros válogatott támadó. – Arról nem beszélve, hogy élnek ott még rokonaim, tehát a kötődés megmaradt. Igaz, amióta eljöttem, ellenfélként annyiszor szembekerültem a Rákóczival, hogy ez már nem tartogat számomra semmi különlegeset. Arra koncentrálok, hogy győzzünk, és titokban azt remélem, akár még a második helyre is odaérhetünk.” A ZTE a Kaposvár után a Váccal, a Debrecennel és a Tatabányával találkozik még, de Waltner Róbert nem akarta megtippelni, hogy ezeken a meccseken hány pontra lehet jó az együttes – most csak a hétfői bajnoki a lényeges. „Az Újpest nyert a Debrecen ellen, így három pont az előnye velünk szemben. Ezt dolgozhatnánk le hétfő este, és bár tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, támadni akarunk, és hazai pályán egyértelműen a győzelem a célunk” – fogalmazta meg a meccsel kapcsolatos célokat Waltner Róbert.

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: DVSC–Esbjerg

Kézilabda
1 perce

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
24 perce

Sinner sikerrel vette az első akadályt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Tenisz: nem jött össze az amerikai házidöntő Pekingben, Nosková rövidítés után nyert

Tenisz
1 órája

F1, Szingapúri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

NB I: Nyíregyháza–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
1 órája

Superliga: FK Csíkszereda–Universitatea Cluj

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik