A galamb elrepült

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.05.07. 00:01
Címkék
Úgy járt szombati győzelmével a Dunaferr, mint Mátyás király az okos lány ajándékával. Akinek az volt a leckéje, hogy vigyen is ajándékot, meg ne is. Esetében egy galamb jelentette a választ, amely azonnal elrepült, ahogy kiengedték a két szita közül, s az uralkodó kénytelen volt elismerni, hogy kapott is, meg nem is. A lány pedig elégedetten nyugtázhatta, hogy megint túljárt valakinek az eszén.

Hasonló örömöt érezhetnek a dunaújvárosi meccs játékvezetői, és velük mindazok, akik a zsűriasztal mögött ülve képviselték a szövetségi hatalmat. Addig vigyáztak a rendre és a fegyelemre, míg végül óvási alapot teremtettek a szegedieknek. Akik persze kapva kaptak az alkalmon – ez a legkevesebb, ha már egyszer a pályán elveszítették a meccset. Érvelésükkel, mely szerint nem mindegy, ki ki után következik egy büntetőpárbajban, nehéz vitatkozni: amikor egy-egy derbit apróságok döntenek el, az ilyesfajta sorrendnek is jelentősége lehet.

Következik a bizottságosdi, jön az első fok, a másodfok, a szavak csűrését és csavarását kísérő indulatok, érvek csapnak össze ellenérvekkel, s miközben folyik a disputa, lassan-lassan a feledésbe merül, hogy remek meccset, izgalmas csatát vívtak a csapatok.

A trehányság megint tort ül.

Annyira kézenfekvő, miként kerülhették volna el a felesleges tortúrát az érdekeltek, hogy a megoldás nem szerepelhetne feladványként a kiscsoportból a nagycsoportba vágyó óvodások felvételijén sem.
Meg kellett volna nézni a szabálykönyvet.

Eléggé kézenfekvő.

Sőt. Pofonegyszerű.

A pályán nyert a Dunaferr, de hogy tényleg győzött-e, azt még nem tudhatjuk. Szerdán újabb meccsnap, addigra biztos kiderül. Ki kell derülnie, már csak a kiírás miatt is. Azt viszont aligha tudjuk meg (nem szoktuk), felelnek-e nemtörődömségükért azok, akik a bürokráciát táplálták a lényeg szolgálata helyett.

A sportról, a játékról beszélek.
Legfrissebb hírek

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
1 perce

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
12 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
13 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
51 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik