Nem dőlt össze a világ

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2007.05.04. 23:44
Címkék
Súlyos vereséget szenvedett a Zalaegerszeg a hét végén a Fáy utcában, 4–0-ra kikapott a Vasastól. A csapat ettől függetlenül a harmadik helyen áll, matematikailag még második is lehet, esélyeit azonban csökkenti, hogy elvesztette egyik legjobb futballistáját, a szerb-dán Rajko Lekicset.

A szerb származású labdarúgó a múlt hetet Dániában töltötte, ahol kezelték a sérült térdét, majd elhozta a vizsgálati anyagokat Magyarországra, és a klub orvosai is azt mondták, meg kell műteni, a tavasszal már nem léphet pályára. Rajko Lekics vissza is utazott Dániába, ott fekszik kés alá, de Nagy Tamás vezetőedző szerint a nyári felkészülés kezdetére már tökéletesen felépül, és az őszi idényben biztosan számíthat rá, hiszen a játékost december végéig köti a szerződése Zalaegerszegre.

„Rajko Lekics valóban remek futballista, de nem szeretem a csapat eredményességét egyetlen játékoshoz kötni – mondta Nagy Tamás. – Egy támadóval kevesebben vagyunk, ám ez nem lehet akadálya annak, hogy céljainkat elérjük.”

A ZTE célja természetesen a dobogós helyezés, bár a bajnokságot még az aranyérem reményével kezdte el. Ha azonban arra gondolunk, hogy a Vasas ellen mennyire gyenge teljesítményt nyújtott a csapat, akkor nemcsak az elméletileg még elérhető második, hanem a harmadik helyre is csak óvatosan érdemes fogadni.

„Nem nagyon szeretnék azzal a mérkőzéssel foglalkozni – szögezte le a vezetőedző. – Beleszaladtunk egy nagy vereségbe, semmi sem úgy alakult, ahogyan elterveztük. Számomra sokkal fontosabb a jövő. Csak azzal érdemes foglalkoznunk, hogy a még megszerezhető tizenkét pontból a lehető legtöbbet gyűjtsük be, és majd meglátjuk, hogy ez a második vagy a harmadik helyre lesz-e elég, a negyedikre természetesen nem is gondolok. Ennyi tehernek lennie kell rajtunk, és valójában a nemzetközi szereplés lehetőségének a kivívása tenne elégedetté, és ebbe az Intertotókupát is beleértem.”

Nagy Tamás tehát maradéktalanul hisz a jó szereplésben, a kérdés csupán az, hogy a Fáy utcában motiválatlannak tűnő játékosoknak képes lesz-e átadni ezt a hitet.

„Nem hiszek abban, hogy valamilyen varázslattal kellene kirukkolnom. Többen is szerződéshosszabbítás előtt állnak, aligha kétséges, hogy a jó hajrá és helyezés javítja a játékos tárgyalási pozícióját. Én megkövetelem a munkát, a rendet és a fegyelmet, de a sikerünk elsősorban azon múlik, hogy a labdarúgók mennyire céltudatosak és igényesek önmagukkal szemben, mennyire akarják a győzelmeket, milyen személyiségek alkotják a csapatot. A következő négy fordulóban ez is kiderül.”

Legfrissebb hírek

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
25 perce

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
28 perce

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
42 perce

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
1 órája

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
1 órája

Kézilabda: életrajzi könyv jelent meg Vass Sándorról

Kézilabda
1 órája

Női vízilabda Eb: nehéz ágra került a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Új alapokra helyezik az úszóválogatottak felkészülését

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik