David Beckham megúszta

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.05.04. 23:44
Címkék

Amikor kiderült, hogy David Beckham a nyártól az Egyesült Államokban folytatja pályafutását, Fabio Capello, a Real Madrid vezetőedzője szemrebbenés nélkül kirakta az angol futballistát a keretből, s kijelentette: nála többet nem lép pályára. Aztán teltek-múltak a hetek, és talán az eredménytelenség, talán a vezetőség nyomására mégis játéklehetőséget adott a középpályásnak. Sőt már ott tartunk, hogy David Beckham miatt képes „perre menni” a Real Madrid.

A labdarúgó a múlt heti, Athletic Bilbao ellen 4–1-re megnyert összecsapáson – a fővárosiak szerint – jogtalanul kapott sárga lapot, s mivel ez volt a tizedik büntetése, eltiltás vár rá – Spanyolországban az ötödik és tizedik sárga lap után jön az eltiltás. Pontosabban csak várt volna, mert a Real fellebbezett a Spanyol Labdarúgó-szövetségnél, s a fegyelmi bizottság a videofelvételek megtekintése után eltörölte a büntetést. S hogy miért ennyire fontos David Beckham szerepeltetése a madridiaknak? Nos, erre a kérdésre Juande Ramos, a királyi gárda vasárnapi ellenfele, a csütörtökön UEFAkupa-döntőbe jutó Sevilla edzője adta meg a választ: „David Beckham remek formában van, a Real támadójátéka nélküle nem olyan veszélyes, mintha a pályán van, hiszen nincs, aki meg tudná játszani az előretolt ékeket. Bár nem akarok a fegyelmi bizottság döntésével foglalkozni, de az bosszant, hogy a szövetség nem annyira korrekt, mint mondjuk az UEFA. Sok csapat fellebbezett már, vagy fellebbezhetett volna, a döntéshozók mégsem változtattak a korábbi határozaton. Úgy tűnik, a Real Madriddal kivételeznek...”

A Beckham-ügy mellett természetesen a mérkőzés is foglalkoztatja a feleket, hiszen amelyik csapat vereséget szenved, tulajdonképpen lemondhat a bajnoki cím megszerzéséről. A Real játékosai optimisták, mondván: mivel a Sevilla még áll a Király-kupában, s vár rá egy UEFA-kupa-döntő, nem lesz képes erre a rangadóra kellőképpen felkészülni. „Nem húztam az időt, ezért természetes, hogy a szövetség eltörölte a sárga lapot – mondta David Beckham. – Örülök, mert játszani akartam ezen a mecscsen, az év egyik legfontosabb találkozója lesz a vasárnapi. Mellettünk szól, hogy míg a Sevilla több fronton is érdekelt, nekünk már csak a bajnokságban kell bizonyítanunk. Persze jobb lenne, ha mi is versenyben lennénk más kiírásban is...” A sárga irigység beszél belőle...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik