Kiválóan játszott a Rákóczi csatára

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 00:33
Címkék
Megtáltosodtak a kiesés elől menekülő csapatok. A Paks és a Tatabánya mellett a Kaposvár is sikeres volt a hét végén, igaz, a somogyi zöldek győzelme nem meglepő, hiszen a tavaszi szezonban rendkívül eredményesen futballoznak. Újabban megint Oláh Lóránt a vezér.

A szezon egyik legfontosabb alsóházi rangadóján, szombaton a REAC ellen előbb kiegyenlített, majd a vezetést jelentő gólt készítette elő Oláh Lóránt, a Kaposvár délvidéki származású csatára, akinek az említetteken kívül is számos pazar megmozdulása volt a mérkőzésen. Fél éve magyar állampolgár, mégsem emlegetik a válogatott mez várományosaként. „A gólt jelentő lövésre emlékszem vissza a legszívesebben, bár részem volt a második találatunk előkészítésében, s talán egy tizenegyest is kiharcoltam volna, ha a játékvezető hasonlóan ítéli meg az esetet” – mondta a lefújás után Oláh Lóránt. A játékosnak volt egy pompás esernyőcsele és jó néhány mesteri megmozdulása is, edzője pedig azt mondta, Oláh Lóránt tízes osztályzatot érdemelne. „Ugyanezt mondta Prukner László is az öltözőben, de én erre csak azt mondhatom, bizonyára elfogult velem kapcsolatban, és a hetes reálisabb osztályzat…” – szerénykedett a csatár. Lothar Matthäus annak idején szerette volna a válogatottban látni Oláh Lórántot, de akkor még nem volt magyar állampolgár. Most már az, mégsem emlegetik a nevét a nemzeti csapattal összefüggésben. „Nem foglalkozom a kérdéssel – zárta rövidre a témát a futballista. – Ha egyszer válogatott lehetnék, az persze boldoggá tenne. Mostanában azonban a fiataloké a főszerep – lehet, hogy 27 évesen már túl öreg vagyok…?”

Legfrissebb hírek

Mérész Beatrix volt a román kosárlabdaliga döntőjének legeredményesebb játékosa

Kosárlabda
18 perce

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

Egyéb egyéni
31 perce

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
35 perce

Sportkönyvtár: színes, szagos, fiatalos Formula–1

Képes Sport
38 perce

Benczur Márton: Nem önmegvalósítok, a játékosokat akarom kiteljesíteni

Utánpótlássport
1 órája

Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

Amerikai sportok
1 órája

Férfi kézilabda NB I: Veszprém–Szeged

Kézilabda
1 órája

Súlyemelés: utánpótlásmustra testközelből

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik