Vezér nélkül a Roma

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.04.29. 00:00
Címkék

Az olasz fővárosban sokan állít ják, hogy a Roma előző hét végi, Atalantától elszenvedett 2–1-es veresége csak a csapatkapitány Francesco Totti távolléte miatt következhetett be.

Nos, ha a fenti feltételezést vesszük alapul, akkor a „farkasoknak” a vasárnapi, Lazio elleni derbi előtt sem túl kedvezőek a kilátásai, a játékmester ugyanis korábban összeszedett sérülése(i) miatt valószínűleg kénytelen lesz kihagyni a rangadót.

„Húsz százalék esélyt adok arra, hogy pályára lépek, de ezt is inkább csak saját magam biztatására mondom – kesergett az

ülőidegzsábával és a hátán keletkezett vérömlennyel egyaránt küszködő játékos. – Nem vagyok az a típus, aki egyhamar feladja, most viszont tényleg erős fájdalmaim vannak. Az ülőideg-problémám már a Sampdoria és az Inter elleni meccseken is zavart, most azonban akkor is nyilall, ha csupán kinyújtom a lábam.”

A Laziónál a vasárnapi derbi mellett témát jelent a „Chinaglia-ügy” legújabb fordulata is. Giorgio Chinaglia, a kisebbik római csapat és az olasz válogatott korábbi játékosa, aki egy időben az FTC megvásárlását is tervezte, az ősszel „üzlettársaival” együtt – sikertelen – kísérletet tett a Lazio megszerzésére, és az eszközökben nem válogatott: zsarolás és fenyegetés miatt indítanak eljárást ellene és kilenc másik személy ellen. Utóbbiak között szerepel Sz. Zoltán magyar vállalkozó is, akit üzérkedéssel gyanúsítanak, de nem találják az olasz rendőrök.

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Bayer Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
6 perce

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
47 perce

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
51 perce

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
58 perce

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
1 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2 órája

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik