Gól a félpályáról

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.04.29. 00:00
Címkék
A Brendon-Fenstherm-ZF-Eger maga dönthetett a sorsáról: ha nyer a már csoportgyőztes Recco ellen, negyeddöntős az Euroligában. A hevesiek hihetetlenül közel kerültek a bravúrhoz, de három másodperccel a lefújás előtt egy álommal szegényebbek lettek.

Másfél héttel ezelőtt a Domino–Eger bajnoki mérkőzés első negyedének utolsó másodpercében Szivós Márton nagyjából öt méterre a saját kapujától minden mindegy alapon ellőtte a labdát, a pattogós löket pedig az addig nagyszerűen védő Jászberényi Gábor hálójában kötött ki. Szombaton hasonló jelenet játszódott le az egri uszodában, azzal a jelentős különbséggel, hogy Szivós gólja akkor csak a negyed végeredményéről döntött, míg most az olasz Alberto Angelini – kis túlzással – az Eger egész szezonját tönkretette… A csapat a férfi Euroliga utolsó fordulójában a olasz Pro Reccóval mérkőzött abban a tudatban, hogy ha győz, ott van a kontinens nyolc legjobb csapata között. Az összecsapás drámai végkifejletet hozott. Már csak 3.6 másodperc volt hátra a mérkőzésből, amikor Nyéki Balázs megszerezte saját maga hatodik, együttese tizedik gólját. Ekkor kilencnél járt a két magyar játékost – Kásás Tamást és Madaras Norbertet – felvonultató olasz gárda, ezért 2500 kar lendült a magasba, ünnepelve a Brendon továbbjutását. Senki sem gondolt arra, hogy még változhat az eredmény. A védők azonban elbambultak – a hatalmas hangzavarban hiába kiabálta Gerendás György, hogy álljon mindenki a kapuba –, Jászberényi Gábor kapus sem figyelt eléggé, Angelini pedig továbblőtte a Vasast, és a pokol legmélyére taszította az Egert. (Ugyanezt tette a csapattárs Maurizio Felugo a világbajnokságon, nyolc közé juttatva az olasz válogatottat.) Hiába vezetett a hazai gárda az első negyedben, hiába hozták vissza a második félidőben kétgólos hátrányból a reményt a továbbjutásra, sőt hiába érezhették magukat néhány másodpercig a nyolc között, egy kapitális hiba mindent romba döntött.

Legfrissebb hírek

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
13 perce

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
15 perce

Hazájában talált klubot a Diósgyőrtől távozó védő

Labdarúgó NB I
36 perce

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
1 órája

Messiék ötöt kaptak otthon, ennek a New York Red Bulls sem örült

Minden más foci
1 órája

Kamuti Jenő: Legyen globális szeniorolimpia!

Egyéb egyéni
2 órája

A sport jövője itt kezdődik, állítja Sterbenz Tamás a Netrisk Sport és Innováció Konferenciáról

Egyéb egyéni
2 órája

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik