Aranyemberek lettek

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.04.29. 00:00
Címkék

Lothar Matthäus jól döntött, amikor a magyar kapitánykodás és a brazíliai, kudarccal felérő „kaland” után elfogadta a Salzburg ajánlatát, és a viághírű olasz mester, Giovanni Trapattoni oldalán edzősködni kezdett a csapatnál. Ausztriában ugyanis a korábbi aranylabdás útja sikerrel van kikövezve : öt fordulóval a bajnokság befejezése előtt bajnokot hirdettek Ausztriában.

A Red Bull Salzburg csapatának elég volt szombaton egyetlen árva pontot szereznie a tavalyi első Austria ellen, hogy bizonyos legyen, ami már-már az idény kezdetekor is sejthető volt: az aranyérem az Alpok kapujába kerül.

Bár még öt mérkőzés vár a salzburgiakra, hátralévő találkozóikat fesztiváli hangulatban rendezhetik, hiszen hazai 2–2es döntetlenjükkel behozhatatlan, tizenkilenc pontos előnyre tettek szert a tabella élén. A második Mattersburgnak (amely ki is kapott) matematikailag a 31. fordulóig volt esélye befogni Lothar Matthäus csapatát, de már a téli felkészülés során sem gondolták komolyan Csizmadia Csabáék, hogy esélyük lehet az első helyre.

Egész egyszerűen azért, mert a Salzburg kimagaslott a mezőnyből.

A csapatnál ugyanis semmit sem bíztak a véletlenre. Két esztendeje új időszámítás vette kezdetét Salzburgban: 2005 júniusában a Red Bull beszállásával Európa-szerte híres csapatot kezdtek építeni, és megcélozták a Bajnokok Ligáját a csapatra eurómilliókat áldozó főszponzor megjelenésével.

A kispadon a korábbi magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus és az olasz edzőlegenda, Giovanni Trapattoni garancia volt a sikerre, de a keretet is tudatosan alakították ki. Két magyar játékos részese a diadalnak: a fiatal Orosz Péter egy góljával bizonyította, lehet rá számítani, míg Bodnár László alapembere volt a gárdának a védelem jobb oldalán, sérülése miatt viszont az utóbbi időben nem játszhatott.

„Miénk a bajnoki cím, néhány napot ünnepelünk, aztán dolgozunk tovább” – nyilatkozta Lothar Matthäus a mérkőzés után.

Azóta pedig a BL-ről beszél egész Salzburg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik