Győr: BL-sokk után

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2007.04.25. 09:50
Címkék
A bajnoki érmekért csatázó csapatok közül a Dunaferr és a Győr csap össze szerdán 18 órakor Dunaújvárosban.

A Magyar Kupa négyes döntőjében, az április 8-i bronzcsatában szerepelt legutóbb tétmérkőzésen a Dunaferr, amely a hosszabb szünetben több időt fordíthatott az erőfejlesztésre, a regenerációra, a sérülések gyógyítására. Ugyanakkor a csendes időszak hátránya a meccshiány, amelyre viszont a Győr nem panaszkodhat. A szerdai újvárosi találkozón (18 óra) a hajdani győri Mörtel Renáta – a két klub megállapodása értelmében – nem léphet pályára a Dunaferrben.

„Az ő hiányát biztosan megérezzük, de a többieknek pótolniuk kell társukat – mondta Kovács Péter, a Dunaferr edzője, aki nem tulajdonít különösebb jelentőséget az ellenfél vasárnapi BL-vereségének. – Minden csapat életében akad ilyen kudarc, s biztos vagyok benne, hogy emiatt még becsvágyóbb lesz az ETO. Azonban mi is győzni szeretnénk.” A BL-ben az elődöntőig szenzációsan menetelő (tíz mérkőzésükből hatot megnyerő) győrieknél nagy kérdés, hogy a Slagelse elleni trauma (az elődöntőben kettős vereséget szenvedett Róth Kálmán együttese) mennyire viselte meg a csapatot, s képes lesz-e szerdára talpra állni. Egyszer már bizonyította, hogy képes: az EHFkupa döntőjének visszavágóját 2005-ben Székesfehérvárott 28–19-re elbukta, de négy nappal később a bajnoki rájátszásban idegenben 27–23-ra legyőzte az FTC-t. „A vasárnapi súlyos vereség után nem maradt időnk a sebek nyalogatására, az a fontos, hogy okuljunk a történtekből – vélekedett Róth Kálmán. – A lányok nem felejtettek el kézilabdázni, csupán arról van szó, hogy ezen a BL-mérkőzésen becsődöltek, a túlzott akarat valósággal megbénította őket. Most az a legfontosabb, hogy felrázzuk őket, visszaadjuk hitüket, s azon leszünk, hogy ez sikerüljön.”

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
13 perce

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
14 perce

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
18 perce

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
26 perce

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
1 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
1 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik