Megvan az 500.!

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.04.21. 23:46
Címkék

A monte-carlói mesterverseny negyeddöntőjében a svájci Roger Federer a spanyol David Ferrer 6:4, 6:0-s legyőzésével bejutott a legjobb négy közé. A világelsőtől persze ez nem meglepetés, ám különleges siker volt számára a pénteki, ez volt ugyanis 1998 szeptembere óta tartó profi pályafutása ötszázadik győzelme. Kilenc és fél évvel ezelőtt a francia Guillaume Roux-t verte meg (6:2, 6:2) a toulouse-i tornán a legjobb tizenhat közé jutásért a karrierjét két vereséggel indító zseni. Az első tornagyőzelemig további egy év telt el, 1999 októberében a franciaországi Brestben első fináléjában meg is szerezte első sikerét, amelyet további negyvenhat követett, az ötszáz győzelem mellett pedig mindössze 127-szer kényszerült vesztesként elhagyni a pályát. Az ide vonatkozó listán az aktív játékosok közül már csak a spanyol Carlos Moya áll előtte, aki 516 sikert jegyez, ehhez viszont három évvel több időre volt szüksége, mint Federernek az ötszázhoz. Ha a mostani tornáért járó pénzdíjat is beleszámítjuk, Federer több mint harmincmillió dollárt teniszezett össze eddig. „Mindkettő hihetetlen szám” – reagált erre a svájci.

Legfrissebb hírek

Eastbourne-i tenisztorna: Bondár Anna nem jutott a főtáblára

Tenisz
4 perce

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
19 perce

Kipakolta szekrényét Hidi Patrik a BVSC-Zuglónál

Labdarúgó NB II
24 perce

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
41 perce

Valkusz Máté nyerte meg a nyíregyházi tenisztornát

Tenisz
52 perce

Úszás: a legtöbb pont elsőséget, a legtöbb érem második helyet ért

Utánpótlássport
57 perce

Vas Blanka kiakadt a rendezőkre a dániai bukása után

Kerékpár
1 órája

Vlaszák Géza: Furcsa lesz a jövő ZTE nélkül

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik