Branda Gyula ötödik lett

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.04.19. 23:09
Címkék

A szófiai Európa-bajnokság harmadik napján négy súlycsoporttal (55 kg, 66 kg, 84 kg és 120 kg) bemutatkoztak a kötöttfogásúak. A négy magyar birkózóból hárman már délelőtt elbúcsúztak. Oláh Tibor (55 kg) a negyeddöntőben az első menetben egy négyre, a másodikban egy egyre végzett, ám másodjára a korongfeldobás a szerbiai Kristijan Frisnek kedvezett. Ugyanígy veszített a legjobb tizenhat között Fodor Zoltán (84 kg), míg Dreschler Attila előbb döntetlen harmadik menettel ment tovább, majd hasonló módon búcsúzott. A legtovább Branda Gyula (120 kg) jutott, akit a negyeddöntőben az olimpiai és világbajnok orosz Haszan Barojev állított meg, de legalább a vigaszágra juttatta, ahol a magyar birkózónak egy győzelme és egy veresége volt. A bronzmeccsnek a svéd Jamal Sjöberg már az első menetben véget vetett, ezzel Branda Gyula ötödik lett, amely az első kötöttfogású nap legjobb eredménye.

Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
11 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
40 perce

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
40 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
40 perce

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
44 perce

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik