Lehet még javulni

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.04.10. 23:38
Címkék

A várttól ugyan kevéssel elmaradt a magyar dzsúdósok teljesítménye a belgrádi Európa-bajnokságon, Hadfi Dániel első helye megszépítette a kontinensviadalt. Azt azonban láthattuk, az olimpiai kvalifikáció érdekében vért kell majd izzadnia minden versenyzőnknek. „Valóban két érmet vártunk, ám Dani aranya javít a helyzeten, ráadásul Ungvári Miklós is közel volt a dobogóhoz – mondta Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezető. – Nem áldoztuk fel az Eb-t, de a sikeres kvalifikáció érdekében mindenképpen szükség volt az év eleji kemény edzőtáborokra. Hiszem, hogy akár már a következő három Világkupa-versenyen meglesz ennek az eredménye.” Csák József női szakágvezető – aki huszonegy évvel ezelőtt Belgrádban Európa-bajnok lett – egy éremmel kalkulált a viadal előtt, ám a lányok alulteljesítették a célkitűzést. „Küzdöttek, hajtottak, de kiderült, ez a teljesítmény még kevés a nagy célok eléréséhez. Ráadásul a bíráskodáson is érződött, hogy a mostani már kvalifikációs verseny volt…” A magyarok a következő két és fél hétben itthon – klubjaikban, illetve a közös keretedzéseken – készülnek, majd április végétől négy hét alatt egy Szuper-A és két „sima” Világkupa-versenyen vesznek részt.

Legfrissebb hírek

Vas Blanka kiakadt a rendezőkre a dániai bukása után

Kerékpár
22 perce

Vlaszák Géza: Furcsa lesz a jövő ZTE nélkül

Labdarúgó NB I
53 perce

Gyönyörű menyasszony volt a győriek átlövője, Veronica Kristiansen

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Tóth Edmond: Ezzel a céllal nagyon is tudok azonosulni

Kézilabda
1 órája

NB I: a DVSC elindult az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
1 órája

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik