Egy érem a cél a hölgyeknél

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.04.06. 00:19
Címkék

Hat magyar női versenyző uta zik a hét végi belgrádi cselgáncs Európa-bajnokságra: az olimpiai A-keret tagjai, azaz Csernoviczki Éva (48 kg), Perge Ilona (52 kg), Baczkó Bernadett (57 kg), Szabó Brigitta (63 kg) és Mészáros Anett (70 kg), valamint Halász Tímea (78 kg). Külön jelentőséget ad a versenynek, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozat a 2007-es Eb-től a 2008asig tart. A két Eb, valamint a köztes Világkupa-versenyek legjobb négy eredménye alapján kialakuló európai ranglista első öt helyezettje utazhat Pekingbe. A tavalyi, tamperei csapathoz – amelynek tagjai közül Baczkó az ötödik, Szabó a hetedik helyen végzett – képest annyi a változás, hogy a kecskeméti Perge az 52 kilósok között indul. A 2006-os moszkvai Szuper-A Vkversenyt még a legkisebb súlycsoportban nyerte meg, ám a tavaly novemberi U23-as kontinensbajnokságon már új kategóriájában szerzett bronzérmet. Korosztályos érmekből mind az öt lánynak tekintélyes a kollekciója, felnőtt Világkupa-versenyen is értek már el dobogós helyezést, vb-n vagy Eb-n viszont csak Mészáros Anett bizonyított – két évvel ezelőtt, 18 évesen Rotterdamban a harmadik helyen zárt. Belgrádban valamennyi magyar odaérhet a dobogóra, ám a mezőny rendkívül kiegyensúlyozott. Az idei eredmények alapján Mészáros Anett az első számú esélyes: a február végi Szuper-A Világkupán, Hamburgban harmadik, Párizsban hetedik lett. Az is árulkodó, hogy Csák József női szakágvezető egy érmet remél a küldöttségtől.

Legfrissebb hírek

Curacao az utolsó pillanatban egyenlített Kanada ellen az Arany-kupában

Minden más foci
12 perce

Gera Dániel: Aki nem tud ellazulni, megfeszülni sem tud

Labdarúgó NB I
31 perce

Továbbra is pont nélkül Ádám Martin volt csapata a klub-vb-n

Klub-vb
1 órája

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
1 órája

A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
1 órája

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
8 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
8 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik