Ha Eb lesz, futball lesz

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2007.04.03. 10:04
Címkék
Még tizenöt nap, és megtudjuk, Magyarország rendezhet-e a horvátokkal közösen labdarúgó Európa-bajnokságot 2012-ben. A tét óriási, hiszen a külföldi példák mind azt bizonyítják, egy ilyen esemény rengeteg kedvező változást hoz egy ország és annak futballja életébe.

A portugálok szívták a fogukat. Kiderült, 800 millió eurót, mai árfolyamon 200 milliárd forintot kell költeniük a futballal kapcsolatos infrastruktúrára, és ezt enyhén szólva is sokallták. Pedig az országban a labdarúgás szent, hozzátartozik a mindennapos életformához, az emberek többsége mégis úgy vélte, ekkora áldozatot nem ér meg egy Európa-bajnokság. A portugálok 2004-ben megrendezhették az Eb-t. Ma boldogok. Futballjukon nem sokat lendített ugyan, előtte és azóta is a világ élvonalába tartoznak, ugyanakkor elavult létesítményeiket modernizálták, tizenkét vadonatúj edzőcentrumot építettek. Utána is futotta a fejlesztésekre, hiszen a nyolc hivatalos főszponzor egyenként öt-ötmilliárd forintnyi összeget fizetett az UEFA-nak, és ennek java részét szétosztották a részt vevő tizenhat csapat között, így a portugál szövetség is szép summát, csaknem

turisztikai célpontok bemuta tására használták fel, és a jó reklámoknak köszönhetően a turisták 2004 után több időt töltöttek el az országban, megizmosodott a szállodaipar, és a látogatásukat meghoszszabbító külföldiek a korábbiaknál jóval több pénzt költöttek.

Mindent egybevetve, számítások szerint egy ilyen nagyszabású futballesemény a tornát követő hat évben akár 90 milliárd forintnak megfelelő bevételt is hozhat a rendező ország konyhájára, és a portugál példa alá is támasztja ezeket a kalkulációkat.

Belgiumban a csapatok száma is növekedett

Ennél a témánál maradva érdemes megemlíteni azt is, hogy a következő, azaz a jövő évi Európa-bajnokság egyik házigazdája, Svájc milyen üzleti sikerre számít. A szervezők úgy gondolják, a fejlesztések, valamint az országba várt mintegy egymillió látogató – egyben potenciális vásárló! – akár 83.2 milliárd forintnyi bevételt is hozhat az országnak.

Természetesen a futball fejlődésére is jótékony hatással van egy ekkora esemény. Belgium ugyan a 2000-es Európa-bajnokság előtt nem küszködött létesítménygondokkal, és lényegében csak a négy helyszín stadionját kellett felújítani, a játék iránti érdeklődés és ezzel párhuzamosan az igazolt labdarúgók száma alaposan megnőtt. Két évvel az Eb előtt az országban mintegy negyedmillióan futballoztak rendszeresen, most csaknem kétszer annyian. Elsősorban azok gyarapítják a labdarúgók számát, akik az Ebidején hat–tizenkét évesek voltak, és akikben akkor született meg a vonzalom a sportág iránt. A belga szövetség egyébként 2.5 milliárdot kapott az Európa-bajnokság után.

Japán: boldog emberek a világbajnokság miatt Japán lassan öt éve rendezte a világbajnokságot, és már a szervezés lázában égve is ugrásszerűen nőtt a futball népszerűsége.

A játék az ország egészében rohamosan terjedt, a 2000-ben tapasztalt 11 065-ös átlagos nézőszám tavalyra 18 292-re duzzadt a profik találkozóin. Három éve kezdték el a japánok az általuk százéves tervnek nevezett program megvalósítását, amely további fejlesztéseket céloz meg „Tegyük boldogabbá az embereket a futball révén!” jelmondattal. Ezek a példák szemléletesen igazolják, hogy Magyarország, a magyar futball csodás ajándékot és óriási lehetőséget kapna a rendezés jogának elnyerésével. Lenne négy tökéletesen korszerű stadionunk, a kormány támogatná az MLSZ ötéves utánpótlásprogramját, milliárdok jutnának a sportinfrastruktúra fejlesztésére, emelkedhetne a sportág mélypontra süllyedt presztízse, ezáltal nőhetne a tömegbázisa, és ez mind együtt a minőség ugrásszerű javulását is eredményezheti, és mint láttuk, óriási bevételekkel gazdagodhatna az ország. Döntés tehát tizenöt nap múlva.

Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
20 perce

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
37 perce

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
40 perce

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
54 perce

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
1 órája

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
1 órája

Kézilabda: életrajzi könyv jelent meg Vass Sándorról

Kézilabda
1 órája

Női vízilabda Eb: nehéz ágra került a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik