Sevillára hangoltak

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.04.02. 10:34
Címkék

Óriási iramú, rendkívül eseménydús mérkőzésen fektette két vállra a Readinget a jövő héten az UEFA-kupában szereplő Tottenham együttese az angol bajnokság egyetlen vasárnapi találkozóján. A középcsapatok rangadóján a londoniak uralták az első félidőt, amelyben az ír Robbie Keane büntetőjével, amit Greg Halford (vétlen) kezezéséért ítélt meg a játékvezető, előnybe is kerültek a hazaiak. A második játékrészben a Reading is felpörgött, így hatalmas rohanás kezdődött, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, gól mégsem esett. A győzelemmel a hatodik helyre felkapaszkodó Tottenham UEFA Kupa-főpróbája jól sikerült, más kérdés, hogy a címvédő Sevilla elleni, idegenbeli mérkőzésen ennél jóval nehezebb dolguk lesz az angoloknak.

Legfrissebb hírek

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
1 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
1 órája

Tenisz: Bondár nyerő helyzetből kapott ki a selejtezőben Vuhanban

Tenisz
1 órája

Videó: Mocsi Attila csapattársa a saját térfeléről lőtt kapura – nagy potya gól lett belőle

Minden más foci
1 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
2 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
2 órája

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
3 órája

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik