Két lövésből két gól lett

A mérkőzésről tudósított: FEKETE GYÖRGY, LIPCSEI ÁRPÁDA mérkőzésről tudósított: FEKETE GYÖRGY, LIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.04.01. 00:45
Címkék
Két góllal győzött a Fehérvár, pedig ezt a mérkőzést a váciak is könnyedén megnyerhették volna, ha helyzeteiknek csak a felét értékesítik.

A tragikomédia műfajában szo ros versenyben a játéktér nyert. Megmagyarázzuk. Legfeljebb tíz perce tartott a találkozó, amidőn némi diskurzust követően arra a következtetésre jutottunk, hogy a váci pálya lövészteknőkkel ékesített talaja minőségében még az összecsapást megelőzően fellépő „énekesnő” előadását is alulmúlja. Tragédia? Komédia? Mindkettő.

Egyébként tévedés lenne csakis erre az egyébként fontos részletre hárítani a felelősséget, de a találkozó színvonala – legalábbis az első félidő bizonyos periódusaiban – idomult a körülményekhez. Az sem véletlen, hogy a vendégként legutóbb 2006 októberében a Hungária körúton nyerő, a Vác két héttel ezelőtti, edzőbuktató tatabányai sikere ellenére is a találkozó favoritjának tekinthető Fehérvár nem akcióból, hanem egy szabadrúgás után balgán középre kifejelt labdából volt eredményes. Mindamellett nehezen magyarázható, hogy ami addig egyik csapatnak sem ment, a gól után már mindkettőnek sikerült olykor, azaz összejött egy-egy szélen vezetett akció. A Fehérvárral ellentétben a Vác annyival mindenképp kiszámíthatóbb volt, hogy náluk kizárólag Rusvay Gergelytől lehetett váratlan húzásra számítani, esetleg – nációja alapján – a brazil Fernandótól. Utóbbi a félidő hajrájában egy valóban kalkulálhatatlan, egyszersmind érthetetlen labdaátlépéssel alaposan meg is hökkentette a publikumot. Ekkorra egyébként már megduplázta előnyét Marijan Vlak kompániája, a délután legszebb támadásának végén a zsinórban harmadik bajnokiján eredményes Horváth Ferenc bólintott Dusan Djokics kapujába.

Komikus jelenettel kezdődött a második játékrész: Szilasi Szabolcs játékvezetőnek csak a tartalék bíró jelzésére lett nyilvánvaló, hogy ebben a félidőben is a vendégek akarják útjára indítani a labdát…

Nagy Tibor szünetbeni kettős cseréje határozottan jót tett az addig inkább akciózó Vácnak, amely Csopaki István és Palásthy Norbert révén négy percen belül egyenlíthetett volna.

A rémisztő védekezési hibákat és a váci mezőnyfölényt (!) látva, Hrvoje Braovic, a Fehérvár diplomata megjelenésű horvát másodedzője kis híján leüvöltötte a pályán lévőket – azzal alighanem ő is tisztában van, hogy a házigazda számos szempontból amatőr társulat. A cseppet sem észvesztő lendületű hazai akciók Koller Ákos kiállításával gyakorlatilag megszűntek, mivel a Fehérvár emberhátrányban még inkább visszazárt, minimális teret hagyva a váci támadásoknak.

Hiába volt többet a labda a vendéglátóknál, a helyzeteivel jobban sáfárkodó, szervezettebb együttes benyomását keltő dunántúliak gazdagodtak három ponttal. Fehérvárott egyébként a szombati fizetésnap volt – lehet, csupán némi apanázs hiányzott december 10-e, a Sopron két vállra fektetése óta már nagyon várt sikerhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik