Mr. Gól Angliából

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2007.03.30. 01:48
Címkék
Öt egymást követő mérkőzésen hat gól, ráadásul úgy, hogy addig rajta kívül más nem is talált az ellenfél kapujába. Priskin Tamás remek sorozatot produkál a válogatottban, és Moldova ellen a kapufán, egyszer pedig a rossz irányzékon múlott, hogy ez a sorozat nem vált még parádésabbá.

Nyomasztó volt, hogy ezúttal is mindenki öntől várta a gólt?

Nem, nem is foglalkoztam ezzel – mondta az angol Watford csatára a szerdai győzelem után. – A korábbi meccseken már túl voltunk, csak a Moldova elleni találkozóra összpontosítottam.

Nem is gondolt rá, hogy újabb góllal olyan klasszis sorozatát ismételné meg, mint Bene Ferenc?

A futball nem egyéni sportág, ezért nem az ilyen sorozatok a fontosak, hanem a csapat győzelme. Persze jó érzés, hogy végül sikerült folytatnom a gólszerzést, de semmit sem ért volna, ha nem nyerjük meg a meccset.

Az UEFA honlapja öngólként könyvelte el a találatot. Egyetért vele?

Nem. Nem tudom, a védő beleért-e, de én belefejeltem a labdába, amely a kapu felé indult. Utána csak azt láttam, hogy a hálóban köt ki, úgyhogy a gól biztosan az enyém.

Mi volt az első gondolata, amikor meglátta a hálóban a labdát?

Az, hogy ezt a mérkőzést már megnyerjük. Olyan ellen-

Folytatás a 3. oldalon

Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
10 perce

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
27 perce

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
30 perce

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
44 perce

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
1 órája

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
1 órája

Kézilabda: életrajzi könyv jelent meg Vass Sándorról

Kézilabda
1 órája

Női vízilabda Eb: nehéz ágra került a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik