„Makacs lesz a csapatom”

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.03.30. 01:48
Címkék
Tornyi Barnabás olyan munkát vállalt, amelybe könnyedén „belebukhat”. Nem elég, hogy az edző átvette annak a csapatnak az irányítását, amely játékosállományban, tudásban és immár pszichésen is elmarad a riválisoktól, még a gárda sorsolása sem irigylésre méltó: a Tatabánya péntek este a címvédő Debrecenhez látogat, aztán a Bp. Honvéd otthonában mérkőzik, majd jöhet a Fehérvár, utána pedig az MTK elleni meccs. Gyilkos sorozat…

Péntek este ismét első osztályú csapat kispadjára ül. Gratuláljunk?

Vagy fejezzék ki a részvétüket… – mondta Tornyi Barnabás.

Ha tudja, hogy ebből hatalmas bukás is lehet, akkor miért vállalta el a felkérést? Ez is egy feladat. Sőt, igen jelentőskihívás. Aki ismer, tudja, nem vagyok félős típus.

Öntől azonban sokan tartanak.

Mit gondol, miért éppen Tornyi Barnabást kérte fel edzőnek a Tatabánya vezetősége?

Higgye el, nekem is ez volt az első kérdésem Török József elnökhöz. Kérdeztem, ki súgott neki, ő azonban azt felelte, nem is volt kérdés a számára, hogy kit válasszon, én voltam az első gondolata.

Ismerve az ön pályafutását, hetek, hónapok múlva bánkódhat majd a klubvezető…

Szakmailag sohasem volt velem probléma, emberileg viszont szinte sehol sem tudtam elfogadtatni magam.

Mi lehet ennek az oka?

A személyem. Ha megkérdezik a véleményemet, elmondom. Ha bántó, ha nem. Mi több, ha úgy adódik, leírom, így még nyoma is marad. Ezt pedig általában nem nézik jó szemmel a vezetők. Zalaegerszegen például kapott gól nélkül álltunk a második helyen, azaz a munkámmal nem lehetett gond, ennek ellenére gondolkodás nélkül kirúgtak, amikor elkezdtem akadékoskodni…

Tatabányán nemcsak a szakmai felkészültségére, hanem a pedagógiai tudására is szüksége lesz, hogy felrázza a „leült” társaságot.

Sőt, inkább csak a pszichés felkészítéssel kell foglalkoznom. Sisa Tibor remek szakember, hosszú ideje ismerem, négy évig együtt jártunk egyetemre, és szerintem megtalálta azt a taktikát, kialakította azt a csapatot, amely megállhatja a helyét az élvonalban. Természetesen beszéltem vele is, kikértem a véleményét. Nekem most az a feladatom – ezt is tettem az elmúlt két hétben –, hogy a bebábozódott, lelkileg összetört labdarúgókat felrázzam.

Sikerült?

Van merszünk elutazni Debrecenbe, és kiállunk az esélyesebb Lokival szemben.

És az azt követő mecscsek?

Mit akar? Mondjam azt, hogy ha kívülállóként nézném végig a Tatabánya sorsolását, kijelenteném, hogy ennek a csapatnak semmi esélye a bentmaradásra? Az elnök, Török József is régóta dolgozik a futballban, és tudja, ez majdhogynem lehetetlen vállalkozás. Ennek ellenére pozitívan kell hozzáállni a feladathoz. Mindenki tisztában van azzal, ha bentmarad a csapat, az hatalmas bravúr, a kiesés pedig benne van a pakliban.

Ígérni azért csak kell valamit...

Makacs csapat lesz a Tatabánya. Mint az új vezetőedzője…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik