Magyarázni kell a sikert

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2007.03.26. 23:03
Címkék

Luis Aragonés lassan már nem tud mit felhozni a mentségére. A spanyol szövetségi kapitány elmúlt éve magyarázkodással telt: először a szurkolókkal kellett elfogadtatnia újjáalakított válogatottját, amelyben nem kapott helyet Raúl, Guti és még jó néhány korábbi alapember, aztán pedig az eddigi Ebselejtezőkön elért gyalázatos eredmények miatt állhatott az elégedetlen drukkerek elé. Bár Spanyolország szombaton 2–1re legyőzte Dániát, ismét füttyszó kísérte le a pályáról a futballistákat, akik botrányos teljesítményt nyújtottak, csak a szerencsének köszönhetik, hogy a 20. perctől emberhátrányban játszó dánok nem szereztek pontot.

Luis Aragonés így megint magyarázkodhatott: a szakember ezúttal a gárda ifjabb labdarúgóira fogta a gyenge produkciót.

„Góljaink nemhogy megnyugtatták volna a játékosokat, hanem még idegesebbé tették őket – mondta a spanyol szövetségi kapitány. – Fiatal csapatunk

van, amelynek még nincs elég tapasztalata, és nem tudja kihasználni, ha emberelőnyben futballozhat, illetve korán megszerzi a vezetést. Be kell vallani: gyengén játszottunk, a szerencsének köszönhetjük a győzelmünket.”

A kapus Iker Casillas sem értette, miért játszott ennyire görcsösen a csapat, és a dánok szépítő gólja után miért adta át az irányítást a vendégeknek.

„Szégyen, hogy hazai pályán ilyen gyengén futballoztunk, és érthetetlen, miért estünk össze a második félidőben – mondta a Real Madrid labdarúgója. – A lényeg, hogy megszereztük a három pontot, és életben tartottuk esélyünket a továbbjutásra. Ahhoz viszont, hogy ennek a sikernek értéke legyen, meg kell vernünk Izlandot, s akkor már egy kicsit nyugodtabban várhatjuk a folytatást.”

Bármi is lesz az eredmény a Spanyolország–Izland selejtezőn, nem lenne meglepő, ha Luis Aragonés kapitánynak a szerdai meccs után is magyarázkodnia kellene…

Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta és Gálpál Zsombor sikere a többpróba ob-n

Atlétika
1 órája

Alex és Daniel Dujshebaev is távozik a Kielcétől – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Kialakult a negyeddöntő párosítása a női kosár Eb-n

Kosárlabda
1 órája

Tekvondó: a szombatot másolták vasárnap a magyar fiatalok Szerbiában

Utánpótlássport
1 órája

Klubvilágbajnokság, H-csoport: Real Madrid–Pachuca

Klub-vb
2 órája

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2 órája

A Vidad legyőzésével továbbjutott a klub-vb-n a Juventus

Klub-vb
2 órája

Görögország legyőzésével megnyerte a szicíliai tornát a magyar vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik