Nagyon nem megy Steve McClaren szigetországi válogatottjának

Vágólapra másolva!
2007.03.24. 21:56
Gólnélküli döntetlent játszott egymással Izrael és Anglia csapata a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők E csoportjának szombat esti mérkőzésén. A meccsen hiába birtokolta jóval többet a labdát Steve McClaren gárdája, a győztes gólt nem tudta megszerezni. Anglia eddigi öt mérkőzéséből mindössze kettőt tudott megnyerni.
Rooney (fehérben) hiába küzdött, az angolok most sem nyertek
Rooney (fehérben) hiába küzdött, az angolok most sem nyertek
Rooney (fehérben) hiába küzdött, az angolok most sem nyertek
Rooney (fehérben) hiába küzdött, az angolok most sem nyertek

Anglia jól rajtolt selejtezőcsoportjában, ám az első két mérkőzésen aratott diadal után egy kínos hazai döntetlennel Macedónia ellen, és egy sima horvátországi vereséggel igen kellemetlen helyzetbe hozta magát.

Ezen gyenge szereplésen volt hivatott javítani az Izrael elleni szombati találkozó, ám a Tel Avivban rendezett összecsapás nem ígérkezett könnyű feladatnak Lampardék számára.

Rögtön a harmadik percben helyzetbe került Izrael válogatottja. Phil Neville hibáját követően Temuz került helyzetbe, de lövése elkerülte az angol kaput. Korai figyelmeztetés volt ez az vendégcsapatnak!

Egészen a tizennyolcadik percig kellett várni az első valamirevaló angol lehetőségre. Ekkor azonban a jól kimozduló izraeli kapus, Awat felszedte a labdát Lennon elől.

Tíz perccel később a másik oldalon Robinsonnak volt szüksége minden tudására: Temuz kemény lövését hatástalanította a Tottenham hálóőre.

A félidő hátralévő részében a szigetországi válogatott átvette a mérkőzés irányítását, ám meddő mezőnyfölét nem tudta helyzetekre váltani.

A második játékrészben erősödött a vendégfölény. A hatvankettedik percben Lampard majdnem a vezetést is megszerezte, Awat azonban ezúttal is a helyén volt.

Hét perccel később már az izraeli kapus is verve volt. Gerrard szöglete után Carragher fejelt, a labda azonban csak a keresztlécen csattant.

Ezen az estén semmi sem sikerült Steve McClaren tanítványainak. Pedig a hajrában még a csereként beállt Defoe is helyzetbe került. A Spurs csatárának próbálkozását természetesen a hazai kapus hatástalanította.

Hiába birtokolta 64 százalékban a labdát a szigetországi válogatott, a győzelmet nem tudta kicsikarni, s ezzel a döntetlennel sorozatban harmadik tétmérkőzésén nem tudott nyerni. Miután Oroszország nyert Észtországban az angolok továbbra sem állnak továbbjutó helyen az E csoprtban.

EB-SELEJTEZŐK

E CSOPORT
Izrael-Anglia 0-0
Észtorság-Oroszország 0-2 ( Kerzsakov 66., 78.)
Horvátország-Macedónia 2-1 ( Srna 58., Silva 88 ill. Sedloski 36.)
E csoport
1. Horvátország 5 4 1 - 15-4 +11 13
2. Oroszország 5 3 2 - 7-1 +6 11
3. Anglia 5 2 2 1 6-2 +4 8
4. Izrael 5 2 2 1 9-6 +3 8
5. Macedónia 6 2 1 3 5-5 0 7
6. Észtország 4 - - 4 0-6 -6 0
7. Andorra 4 - - 4 1-19 -18 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik