Simek Péter esélye

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.03.23. 23:41
Címkék

Csütörtökön több angol internetes honlap, köztük a Barnsley csapatának hivatalos weblapja is arról számolt be, hogy a Championshipben a huszadik helyen álló együttes a szezon végéig próbajátékra hívja Simek Pétert, a román Poli Timisoara középpályását. A 27 éves, kilencszeres magyar válogatott szélsőnek a Barnsley vezetői az idény végéig szóló lehetőséget kínálnának, amely során bebizonyíthatná, hogy a 2006–2007es évadban alapembere lehetne a piros-fehéreknek. Információink szerint a korábbi újpesti kedvenc ügynöke, ifjabb Laczkó Mihály tárgyalásokat folytat az üzlet létrejötte érdekében. Ferenczi István, a Barnsley egyik magyar csatára – a másik Rajczi Péter – örömmel hallotta, hogy Simek Péter neve felvetődött a klubnál. A januárban érkező támadót, aki kilenc bajnokin eddig hatszor volt eredményes, éppen a minap faggatta Simon Davey menedzser a szélső képességeiről és futballtudásáról. „Kérdezgetett, hogy milyen játékos Simek Péter, és én természetesen dicsértem őt – mondta Ferenczi István. – Mondtam, hogy gyors és jól ad be, ami nekem vagy az én posztomon, tehát középcsatárként szereplő játékosnak is nagyon fontos. Amennyire én tudom, a klub szeretné a hátralévő időszakra igazolni.”

Legfrissebb hírek

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
1 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
1 órája

Tenisz: Bondár nyerő helyzetből kapott ki a selejtezőben Vuhanban

Tenisz
1 órája

Videó: Mocsi Attila csapattársa a saját térfeléről lőtt kapura – nagy potya gól lett belőle

Minden más foci
1 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
2 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
2 órája

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
2 órája

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik