Meccs a jótékonyság jegyében

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2007.03.21. 00:06
Címkék

Szerdán rendeznek egy má sik mérkőzést is, a Diósgyőr a Zalaegerszeg csapatát fogadja. A Magyar Kupa történetében a DVTK eddig öt alkalommal szerepelt a döntőben (1942, 1965, 1977, 1980, 1981), ebből kétszer, 1977ben és 1980-ban a piros-fehérek vehették át a serleget. Az együttes utoljára 1985-ben, a Rába ETO búcsúztatásával jutott a legjobb négy közé, majd utána a Honvéd jobbnak bizonyult nála. Szerdán azonban nagy lépést tehet a gárda annak érdekében, hogy huszonkét esztendő elteltével a DVTK újra az elődöntőbe jusson.

A klub már kedd délelőtt megkezdte a belépőjegyek árusítását. A vezetők 100 000 forintot, továbbá minden eladott jegyből 100 forintot utalnak át a néhány éve egy válogatott mérkőzésre vonatozó, s közben balesetet szenvedő szurkoló, Szántai Ákos gyógyítására. Az összeget a mérkőzés után veszi át a drukker édesanyja. Érdekesség, hogy a találkozó kezdőrúgását is Szántai Ákos végzi el.

Az egerszegiek számára is nagyon fontos lesz a mérkőzés, hiszen úgy tűnik, a bajnokságban a nem várt vereségek miatt egyre messzebb kerülnek a nemzetközi kupaindulást jelentő helyektől, így mindenképpen a Magyar Kupában kell bizonyítaniuk. A tavaszi első bajnoki fordulóban a két csapat már találkozott egymással, Egerszegen 2–2-es döntetlenre végeztek a felek. Ez az eredmény most kétségkívül a zalaiaknak jönne jobban.

Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
4 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
5 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
5 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
6 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik