Barta Nóra olimpiai kvótára hajt a melbourne-i világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2007.03.19. 12:47
Legjobb műugrónk, a budapesti Eb-n tavaly bronzéremig jutó Barta Nóra célja a világbajnokságon, hogy megszerezze a pekingi olimpián való indulás jogát, azaz bekerüljön a 12-es döntőbe. Barta Nóra igazán jó előjelekkel készül a melbourne-i világbajnokságra, amelyen az 1 és 3 méteres számban, valamint párosban 3 méteren áll rajthoz. Nóra tavaly nyáron megszerezte első érmét a 2003 Európa-kupán aratott győzelme óta, a budapesti Eb-n 3 méterről lett bronzérmes.
Barta és Kormos három-három számban is rajthoz áll
Szabó Miklós
Barta és Kormos három-három számban is rajthoz áll
Barta és Kormos három-három számban is rajthoz áll
Szabó Miklós
Barta és Kormos három-három számban is rajthoz áll
A kontinensviadal után három hónapra az Egyesült Államokba, pontosabban Houstonba utazott, ahol a világ egyik leghíresebb műhelyében edzőtáborozott. Akkoriban az is megfordult a fejében, hogy a tengerentúlra költözik, s ott jár majd egyetemre. Novemberben azonban meggondolta magát és inkább edzőjét (Ligárt Balázst) követte, aki Hollandiában vállalt munkát, mint szövetségi kapitány.

Az elmúlt hónapokat tehát Eindhovenben töltötte Nóra, s mint arról beszámolt remekül sikerült a felkészülése. Az idei szezonban eddig 11 szer állt különböző versenyeken deszkára és a több, min 50 ugrásából egy sem volt, amit elrontott volna. Ráadásul az idei Európa-kupán élete legjobb eredményét érte el – amivel ezúttal, igaz csak hajszálnyival, de be kellett érnie a második helyezéssel.

Melbourne-ben a döntőbe jutás az elsődleges cél, ami olimpiai kvalifikációt is ér. Erre legjobb esélye 3 méteren van, de nagyon bízik a jó szereplésben 1 méterről is, ebben a számban eddig elkerülte a szerencse, sosem tudta azt nyújtani, amire képes. A 3 méteres számban is hatalmas bravúr lenne az éremszerzés, ám ez nem tűnik lehetetlennek. Nóra legjobb jelenleg 334 pont, az öt ugrására kapott legjobb pontszámait összeadva azonban kiderül, hogy ideális esetben 360 pont körüli teljesítményre is képes. Ehhez pedig tökéletes koncentrációra, teljes belső nyugalomra van szüksége. Noha a legjobbak, a két kínai (Kuo Csing-csing, Vu Min-hszia) 380 pont körül is tud teljesíteni ne felejtsük, hogy egy apró hiba bármelyikük számítását keresztül húzhatja.

Kormos Villő ugyanazt a programot teljesíti a világbajnokságon, mint Barta Nóra, azaz 1 és 3 méteren is rajthoz áll, valamint Nórával párosban 3 méteren is indul. A 19 esztendős lány tavaly a budapesti Eb egyik kellemes meglepetését szerezte azzal, hogy bejutott 3 méteren a döntőbe, igaz a fináléban már nem tudott kellőképpen a versenyre koncentrálni, így a 12. helyen végzett. Párosban Nórával szerzett negyedik helyezés azonban bravúr volt a javából. Hasonló siker a bombaerős világbajnoki mezőnyben nem várható. Villő célja elsősorban a tapasztalatszerzés.

Női toronyugrásban 21 év után vesz részt újra magyar versenyző. Utoljára az 1986-os seregszemlén Kelemen Ildikó (aki ezúttal pontozóbíróként működik közre) képviselte színeinket ebben a számban világversenyen. A tizenhét éves Mátyás Melinda igazán peches volt a nyári Európa-bajnokságon, ahol nem egészen egy tized ponttal maradt le a döntőről. Ezúttal inkább a középdöntőbe kerülés lehet a célja, egy valami azonban segítségére lehet: ausztrál-magyar kettős állampolgárként többször megtette már a két kontinens közötti távolságot, így az átállással neki lesz a legkevesebb gondja.

MELBOURNE 2007 NŐI MŰUGRÁS (a magyarok programja):

NŐI TORONY - MÁTYÁS MELINDA
március 20. (kedd) selejtező
március 21. (szerda) elődöntő
március 21. (szerda) döntő
NŐI EGY MÉTER - BARTA NÓRA, KORMOS VILLŐ
március 22. (csütörtök) selejtező
március 23. (péntek) elődöntő
március 23. (péntek) döntő
NŐI HÁROM MÉTER - BARTA NÓRA, KORMOS VILLŐ
március 24. (szombat) selejtező
március 25. (vasárnap) elődöntő
március 25. (vasárnap) döntő
NŐI PÁROS HÁROM MÉTER - BARTA NÓRA, KORMOS VILLŐ
március 26. (hétfő) selejtező
március 26. (hétfő) döntő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik