Motiváltak az MTK-sok

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2007.03.18. 23:56
Címkék

A 21. forduló záró mér kőzésén visszatornázhatja magát a tabella élére az MTK, hiszen a hét végén a Debrecen és a Zalaegerszeg is botlott, a Loki a Honvédnál, míg a ZTE az egyelőre kieső helyen álló REAC otthonában kapott ki 2–1-re. Az MTK ezzel óriási esélyt kapott a vetélytársaktól, a kék-fehérek pedig szeretnének is élni a kínálkozó lehetőséggel. Az MTK középpályása, Kanta József elismerte: pluszmotivációt jelent, hogy ismét első lehet az MTK a táblázaton.

„Tudom, hogy az esetleges döntetlennel is átvennénk a vezetést, de azt hiszem, a mi helyzetünkben csupán a győzelem lenne elfogadható eredmény a Vasassal szemben – mondta a bajnokságban tíz gólnál járó középpályás. – Elismerem, az utóbbi

három mérkőzés nem úgy sikerült számunkra, ahogy elterveztük, de kétségbe azért nem kell esnünk. Minden csapat életében előfordulnak apróbb hullámvölgyek, esetünkben sincs másról szó. A Pécs, a Paks és a Honvéd elleni találkozót muszáj gyorsan elfelejtenünk, és csak azzal kell foglalkoznunk, hogy ismét a tabella élére ugorhatunk. Éppen ezért kettőzött erővel küzdünk majd.” Kanta József persze tudja, hogy a Vasast még véletlenül sem szabad félvállról venni, ám az MTK futballistájának már nagyon elege van a sikertelenségből, hiszen ahogy mondta: ”...nem vagyunk hozzászokva a rossz eredményekhez, így akármilyen nehéz is lesz, de abban biztos vagyok, hogy legyőzzük a Vasast.”

Legfrissebb hírek

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
3 perce

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
13 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
14 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
16 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
18 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
22 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
28 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
51 perce
Ezek is érdekelhetik