A váci vezetők helyében én sürgősen Furulyás Jánoshoz fordulnék szaktanácsadásért, hogy árulja már el, miként lehet azután tükörbe nézni, hogy egy befektetőjelölt ilyen prímán teszi köznevetség tárgyává a teljes elöljáróságot. A téeszelnökről mindig is tudtuk, hogy kaszáját sokkal jobban forgatja, mint az FTC egyre apadó tőkéjét, mégis nagy meghökkenést keltett akkoriban, hogy a gyógyszerreklámra vágyó leendő tulajdonos egyhónapos uralkodása fejében a sajtótájékoztatókra áron alul beszerzett sajtos pogácsával támogatta a Ferencvárost, két százmilliós ígérete közben pedig kirúgatta az aktuális edzőt.
A Vác olasz megmentője, Alessandro de Blasi megfontolt, szavahihető úriember lévén csak feleennyit kínált, azt viszont tiszta szívből: könnyes szemmel bevallotta, ő már pólyás bambinóként arról ábrándozott, hogy egyszer a váci futballcsapatba ölje perselyben gyűjtött líráit. Ötvenmillió forintos ígérete fejében igazán nem tűnt nagy árnak, hogy strómanját Vácra küldve rögvest világbajnoki színvonalra emelje a munkát, amelynek eredménye egy edzőváltás és egy viszonylag simának tűnő hatgólos vereség lett.
Fájdalom, mostanra Alessandro de Blasi alaposan elkeseredett az afféle apróságok miatt, hogy három tavaszi meccsén leendő csapata tizenkét gólt kapott és immár tizenegy ponttal van lemaradva a bentmaradást érő helytől. Ezért a jelek szerint úgy döntött, azt a perselyt inkább egy albán vagy grúz kiesőjelölt kedvéért töri össze, hátha arrafelé szokás a bajnoki meccsek szünetében is lenyomni egy intenzívebb alapozást. Távozása a besült vezetőkön kívük különösebben senkit sem érdekel majd, legfeljebb Gergely Károly ereszthet meg egy kínos mosolyt, akit saját főnökei vezényszóra áldoztak fel egy süketelő olasz kedvéért.
Összegzés? A Vác olasz tulajdonosa nélkül is ugyanúgy kiesik, ahogy olasz tulajdonosával kiesett volna, a különbség csupán annyi, hogy az elmúlt hetek befektetősdije láttán immár pontosan tudjuk: bár a játékosok munka mellett fociznak, mégsem ők az igazi amatőrök.