„Az ellenfelek készülnek rám”

– Hogy érezte magát korábbi csapata otthonában?
– Eseményekben gazdag, remek mérkőzést játszottunk, nagyon jól fogadtak a Montichiari vezetői és játékosai, sokat beszélgettünk, viccelődtünk a találkozó előtt – mondta Veres Péter. – A meccsen persze nincs barátság, nincs haverkodás, mondták is néhányan a lefújás után, hogy ütötte-vágta egymást a két magyar.

– Kettő egyre vezettek, végül mégis kikaptak. Mi történt a negyedik szettben?
– Az első játszma hajrájában vezettünk, de becsúszott néhány hiba, ezért hátrányba kerültünk. Ha az első felvonást megnyertük volna, biztos vagyok benne, hogy három nullára hozzuk a meccset, mert eléggé zaklatottan röplabdáztak a hazaiak. Összeszedtük minden lelkierőnket, a második és a harmadik szettet rendkívül kiélezett, szoros csatában megnyertük, de a negyedik részben mentálisan összezuhantunk, nem bírtuk a stresszt, s én is egyre idegesebb lettem.

– Nocsak! Miért?
– A Montichiari edzője, az argentin Julio Velasco most először állította a kezdőcsapatba azt a Lorenzo Bernardit, aki helyettem cserébe került a gárdához Veronából. Bernardinak semmi sem jött öszsze volt csapata ellen, le is cserélték, ekkor a veronai szurkolók persze „megtalálták” őt. A Montichiari közönsége sem tétlenkedett, engem szemelt ki magának! Egy ideig bírtam a rosszindulatú bekiabálásokat, de a találkozó vége felé már nagyon zavart. Ettől eltekintve szenzációs volt a hangulat, négyezer néző volt PalaGeorge Aréna lelátóin.

– Fájlalja a vereséget, vagy inkább örül a pontszerzésnek?
– Egyértelműen örülök! Hazai pályán nagyon erős a Montichiari, kihoztuk magunkból a maximumot, mindenki elégedett.

– A kiesés elleni harc még mindig folytatódik, a Padova, a Verona és a Vibo Valentia közül csak egy csapat menekül meg. Melyik lesz a legfontosabb mecscsük a közeljövőben?
– A hétvégén jön hozzánk a Latina, amelyet mindenképpen szeretnénk legyőzni, március végén pedig a Padovát látjuk vendégül. Ezenkívül jó lenne további bravúrokat elérni, és ellopni néhány pontot a nagycsapatoktól.

– Ahogy eddig is tették… Kikaptak a közvetlen rivális Vibótól, de megverték a világ legjobb játékosával, a brazil Gibával felálló Cuneót és a Bajnokok Ligája-címvédő Trevisót. Miért ez a kettősség?
– A magyarázat egyszerű: amikor tudjuk, hogy mindenképp nyernünk kell, görcsösen játszunk, gyakrabban hibázunk, amikor viszont papíron erősebb csapattal találjuk szembe magunkat, oldódik a feszültség, a saját játékunkat játsszuk, és a rontások is elmaradnak. Mi úgy vesszük, hogy a Vibo elleni botlást kijavítottuk a Treviso ellen!

– Milyen érzés meccs közben azt látni, hogy öntől másfél méterre, a háló túloldalán ott áll Samuele Papi vagy éppen Giba?
– Eleinte nagyon nagy dolog volt ez számomra, de már megszoktam. Gibával például játszottam is egy csapatban, Ferrarában. Most már ők is ismernek engem, s tudják, mire vagyok képes. Nagyon motivál, amikor egy világhírű játékosokból álló sztárcsapat ellen játszunk, hogy megmutassam a nemzeti válogatottjukkal óriási sikereket elérő röplabdázóknak, én sem vagyok sokkal rosszabb náluk.

– Ez az ötödik olaszországi idénye, a Verona az ötödik olasz csapata. Más ez a szezon, mint a korábbiak?
– Amikor Ferrarában játszottam, posztot váltottam. Feladóátlóból négyes ütő lettem, s úgy érzem, egyre tapasztaltabb vagyok, meghatározó játékossá váltam, az ellenfelek készülnek rám. Büszke vagyok rá, hogy ezzel együtt sem hibázok sokat, nem blokkolják gyakran az ütéseimet. Sajnálom, hogy a bajnokság kellős közepén kellett klubot váltanom, de egyetlen percig sem bántam meg!

– Mikor kezdődött a baj Montichiariban?
– A nyolcadik fordulóban, december elején a Modena otthonában kikaptunk három nullára. Nem játszottam jól, csak három pontot ütöttem, az egész csapat nagyon gyenge volt. Az edző a második szettben lecserélt, és már vissza sem állított. A következő fordulóban nem játszottam, s a folytatásban is csak csereként kaptam lehetőséget, alig kerültem pályára. Velasco azt mondta, ha jól dolgozom az edzéseken, újra én leszek a kezdő. Güriztem, hajtottam, mégsem játszhattam. Ekkor azt mondta: amíg a posztomon szereplő német Marcus Popp jól teljesít, nem változtat. Poppnak volt két-három jó meccse, de később, amikor gyengélkedett, akkor sem ültette le. Közölte, nem bontja meg a csapategységet. Nem bírtam tovább a bizalomhiányt és a kispadon ücsörgést, váltanom kellett.

– Milyen az új edzője, a 43 éves Angelo Lorenzetti?
– Nagyon ügyes, lelkes, és egyáltalán nincs elszállva magától! Volt már a Padova és a Modena edzője, valamint az olasz juniorválogatott szövetségi kapitánya is. Mindenki elismeri a munkáját, pörgős edzéseket tart, s már jól ismer, tudja, hogy bár kedden és szerdán, az erősítő tréningek napján lépni alig tudok, vasárnapra mindig feltámadok.

– Tudja, melyik csapatban röplabdázik majd az ősztől?
– Kétéves szerződésem van a Montichiarival, most kölcsönben játszom Veronában. Nagyon jól érzem magam, felszabadult vagyok, nem is kellett költözködni, továbbra is a Montichiaritól tíz kilométerre lévő, a Garda-tó mellett lévő lakásban lakunk. Mindannyian jól érezzük magunkat itt, a feleségem, a két és fél éves Fanni lányom és én is. Nem mindig jó, ha egy játékos több évre leköti magát, mert az túlzott biztonságérzetet jelenthet, esetleg kényelmessé, fásulttá válik az illető. Számomra az egyéves megállapodás garantálja a motiváltságot.