Csaba Edina tartja jó formáját

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.02.18. 00:37
Címkék
Csaba Edina újabb Világkupa-bronzérmet szerzett. A BSE kardozója a sorozat moszkvai fordulójában egyedüli magyarként lépett pástra.
A kardozó Csaba Edina ezúttal Moszkvában szerzett Vk-bronzot
A kardozó Csaba Edina ezúttal Moszkvában szerzett Vk-bronzot
A kardozó Csaba Edina ezúttal Moszkvában szerzett Vk-bronzot
A kardozó Csaba Edina ezúttal Moszkvában szerzett Vk-bronzot
A kardozó Csaba Edina ezúttal Moszkvában szerzett Vk-bronzot
A kardozó Csaba Edina ezúttal Moszkvában szerzett Vk-bronzot

A magyar vívónő a 64-es főtábla első fordulójában erőnyerő volt, majd orosz, japán és kínai ellenfelét legyőzve, megbízható teljesítménnyel jutott be az elődöntőbe. Ott újabb kínaival, az öt évvel ezelőtti világbajnok Hszüe Tannal találkozott. (A kínaiak az elmúlt években – a többi sportághoz hasonlóan – rengeteg energiát és pénzt fektettek vívóikba, s ennek meg is van az eredménye.)

A két hölgy hatalmas csatát vívott, a végén Hszüe Tan egyetlen tussal győzött Csaba Edina ellen. A kínai aztán a versenyt is megnyerte. A magyar vívó két héttel londoni harmadik helye után az orosz fővárosból is bronzéremmel tér haza, jó formája remélhetőleg kitart a tavasszal kezdődő olimpiai kvalifikációs időszakban is.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
5 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
6 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
6 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
6 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
7 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik