„Legyen vége már az átoknak”

– Jól érzi magát Valenciában? Csak azért, mert erősen csábítják…
– Már hogy érezném jól magam, amikor csupa stressz az életem?! – kerekedik el David Villa szeme. – Zaragozában megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy rúgtam egy gólt, és utána három-négy meccset végigbóbiskoltam. Egy hónapig megéltem abból az egy gólból. A Valenciában elég egy gyengébb mérkőzés, máris a nézőtéren találom magam. Persze azért nehogy leírja, amit mondok, mert csak viccelek. Nagyon jó nekem Valenciában.

– Gondolom, jól megvan Fernando Morientesszel, akivel a minap Manchesterben a spanyol válogatott támadókettősét alkották.
– Vele szeretek a legjobban csatárt játszani. Kiválóan megértjük egymást, örülök, hogy a válogatottban is számítanak mindkettőnkre.

– Apropó, válogatott. Hogy is volt az, amikor megetette Jonathan Woodgate-et a góljuk előtt?
– Látja, az nekem is tetszett. Bedobtam egy testcselt a bal szélen, erre Woodgate majdnem kifutott a nézők közé, így szépen be tudtam lőni középre a labdát, Andrés Iniesta meg érkezett, és bebombázta.

– Hogy létezik az, hogy megint itt van egy spanyol „nagy generáció”, hogy csak a csatárokat említsem, Raúl, Morientes, Fernando Torres meg ön, és nem képesek semmit sem produkálni válogatott szinten?
– Ez szörnyű. Komolyan. Fogalmam sincs, mit tehetnénk még azon kívül, hogy szorgalmasan edzünk, és a meccseken megfeszülünk. Azt kívánom, legyen vége már az átoknak.

– Talán egy vezér hiányzik a pályáról…
– Ugyan! Raúl nem jó vezér? És korábban Fernando Hierro, Josep Guardiola nem volt az? Dehogynem. Azért sokszor a bírók is kibabráltak velünk, például kétezer-kettőben…

– Nem lehet, hogy esetleg Luis Aragonés szövetségi kapitányban van a hiba?
– Ne provokáljon, ha lehet! Amíg Luis Aragonés a szak-vezető, addig élvezi a feltétlen bizalmamat.

– Melyik a legjobb spanyol csapat?
– Ha úgy mondjuk, hogy spanyol, akkor a Valencia. Nálunk a spanyolok adják a csapat gerincét, öt valenciai játszik rendszeresen a válogatott kezdő tizenegyében.

– Vasárnap bizonyíthatnak, a Barcát fogadják.
– Győznünk kell, ha versenyben akarunk maradni az aranyéremért. Most hét pont a hátrányunk, ha nyerünk, négy lesz, s az már behozható. De a tíz nagyon sok lenne. Szóval, győzünk!

– Ezt megbeszélte Javier Saviolával is, aki itt ül a szomszéd asztalnál?
– Ő is tudja, már említettem neki.

– Gyermekkorában kik voltak a példaképei?
– Természetesen a földijeim, Asztúriából. Azaz Luis Enrique és Juanele.

– És manapság?
– Nincs példaképem.

– Na jó, akkor úgy fogalmazok: kiket becsül a legtöbbre a világ futballjában?
– Lássuk csak: Ronaldinho mindenképpen ott van a csúcson, aztán…Thierry Henry, meg Didier Drogba, aki nagyon érzi a kaput ebben az idényben.

– Véletlen, hogy csupa csatárt említett?
– Nem volt szándékos, de ha már így alakult, nem baj. Végtére is gólra játsszák a futballt, nem igaz?

---- A ---- D