Erősítés jött Debrecenből

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2007.02.01. 02:12
Címkék
A győri felkészülési mérkőzést megelőzően sajtótájékoztatót tartott az ETO vezetősége: Szasa Sztevanovics, Böőr Zoltán és Bojan Brnovics foglalt helyet az asztalnál.
Böôr Zoltán még nem játszhat
Böôr Zoltán még nem játszhat
Böôr Zoltán még nem játszhat
Böôr Zoltán még nem játszhat
Böôr Zoltán még nem játszhat
Böôr Zoltán még nem játszhat
A kapus Szasa Sztevanovics két és fél éve az ETO labdarúgója, menedzserén keresztül orosz és belga érdeklődői voltak, de a hálóőr családi okok miatt is hajlott nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítására. Így januártól végül újabb, immár négy és fél éves megállapodást írhat alá. Böőr Zoltánnal és Bojan Brnoviccsal kapcsolatban Tarsoly Csaba tulajdonos elmondta, hogy nagy szerepe volt leigazolásukban a szerencsének, ugyanis mindkét játékosnak szerződése volt a Debrecennel. A klubelnök megjegyezte, hogy Brnovics első magyarországi gólját éppen Győrben, az ETO ellen szerezte.

Tarsoly Csaba szerette volna bemutatni Korsós Györgyöt is, de néhány pontban még finomítani kell a vele kötendő megállapodás részleteit.
Aztán jöhetett az edzőmeccs, de az új szerzemény, Böőr Zoltán sérülése miatt csak kívülről nézhette társait.

„Három hete lovaglóizom-műtéten estem át – magyarázta Böőr Zoltán. – Remélem, mielőbb teljes értékű labdarúgóként csatlakozhatom a kerethez, és tevékeny részese lehetek az ETO sikereinek. Négy és fél éves szerződésem is bizonyítja, hosszú távra tervezek.”

GYŐRI ETO FC - FC NITRA II 3–2 (3–2)
Győr, 100 néző. V: Péter G.
GYŐRI ETO: Somogyi – Jäkl (Domanyik), Stark, Kovács Z. (Tóth G.), Rozsi (Varga R.) – Dudás (Koltai), Müller, Bank (Lappints), Pákolicz (Czanik), Lajtos (Granát) – Brnovics (Gál A.)
G: Dudás (2), Brnovics, ill. Glenda, Ács R.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
2 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
3 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
3 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
4 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik