UTE: nyolcadszorra sikerült

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.01.21. 02:43
Címkék
Az idény nyolcadik Volán–UTE mérkőzésén megszületett az első Újpest-győzelem. A lila-fehérek az új szlovák kapus, Matus Filo, valamint Ladányi Balázs vezérletével 3–2-re nyertek a fehérváriak ellen az Interliga-elődöntő harmadik összecsapásán.
Jozef Voskar (19) és társai elsô ízben örülhettek a szezonban annak, hogy ?elcsúsztak? ellenük a fehérváriak
Jozef Voskar (19) és társai elsô ízben örülhettek a szezonban annak, hogy ?elcsúsztak? ellenük a fehérváriak
Meggyesi Bálint
Jozef Voskar (19) és társai elsô ízben örülhettek a szezonban annak, hogy ?elcsúsztak? ellenük a fehérváriak
Jozef Voskar (19) és társai elsô ízben örülhettek a szezonban annak, hogy ?elcsúsztak? ellenük a fehérváriak
Jozef Voskar (19) és társai elsô ízben örülhettek a szezonban annak, hogy ?elcsúsztak? ellenük a fehérváriak
Meggyesi Bálint
Jozef Voskar (19) és társai elsô ízben örülhettek a szezonban annak, hogy ?elcsúsztak? ellenük a fehérváriak

Az UTE csapatában bemutatkozott Matus Filo. A szlovák kapus hetekkel az Interliga átigazolási időszakának lejárta (december 1.) után szerződött Újpestre, ennek ellenére jégre léphetett a regionális sorozat elődöntőjének harmadik felvonásán. A budapesti egyesület vezetői kérvényt nyújtottak be a pontvadászatot rendező Szlovén Jégkorongszövetség illetékes bizottságához, az egy magyar (Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára), egy horvát és egy szlovén tagból álló testület pedig játékjogot adott Filónak. Ez érthetően bántja Ocskay Gábort, a Volán szakosztály-igazgatóját, aki elmondta: január elején a szlovák Extraligában szereplő Liptovsky Mikulás csapata ismét megkereste Budai Krisztiánt, akit viszont a székesfehérvári klub a rájátszás előtt nem engedett el, mert a szabályok értelmében már nem tudott volna gondoskodni a kiváló hálóőr pótlásáról…

Filo nem sokat filozofált, az első pillanattól parádés védések sorozatát mutatta be. Kezdetben az UTE játékosai magabiztosan, lendületesen, ötletesen jégkorongoztak, ami az eredményen is meglátszott, ugyanis Vlado Dubek és Ladányi Balázs révén kétgólos előnybe kerültek. A Volán a szokásosnál álmosabban, lassabban játszott, a fehérváriak csak a harmad végére pörögtek fel. A második részt negyedórás kényszerszünet szelte ketté, ugyanis a reflektorok egy része elsötétült, így a pálya félhomályba burkolózott. A folytatásban az Alba irányította a játékot, Robert Rehák a 39. percben túljárt Filo eszén, és szépített.

Kovács Csaba találata az egyenlítést jelentette a bajnok számára, ám ekkor, a harmadik harmad közepén felpörögtek az újpestiek, és nyomás alatt tartották a Volánt. Végül Ladányi bombagólja döntött (3–2), folytatás ma 18.30 órától, szintén a Megyeri úton.

Mestermérleg
Ancsin János, az Újpest vezetőedzője: - A srácok erőn felül teljesítettek. Ezen a remek meccsen szerencse is kellett a győzelemhez, de sikerünk megérdemelt. Jobban akartunk nyerni, mint ellenfelünk, ez döntött!
Jan Jasko, a Volán vezetőedzője: - Az első tíz perc katasztrofális volt, aztán a második és a harmadik harmadban jobbak voltunk, mint az Újpest, de Ladányi jól eltalált lövése döntött. Vasárnap hatvan percen keresztül kell koncentrálnunk.


Szavazás

Melyik csapat nyeri az Interligát?

Legfrissebb hírek

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
24 perce

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
42 perce

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
48 perce

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kézi: Kazai Anita mégis Mosonmagyaróvárra igazol

Kézilabda
1 órája

Vízilabda: legyőzte a görögöket, Eb-elődöntős az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Wimbledon: négy szettben nyerve döntőbe jutott a címvédő férfi egyesben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik