Két magyar is dobogón az itthoni viadalon

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.01.21. 02:26
Címkék
Három év után ismét volt magyar érmes a Westend női párbajtőr Grand Prix-n, sőt mindjárt kettő is: Szász Emese a második, Hormay Adrien pedig a harmadik helyen végzett.
Szász Emese (balra) joggal mosolygott: a második elyen végzett
Szász Emese (balra) joggal mosolygott: a második elyen végzett
Farkas József
Szász Emese (balra) joggal mosolygott: a második elyen végzett
Szász Emese (balra) joggal mosolygott: a második elyen végzett
Szász Emese (balra) joggal mosolygott: a második elyen végzett
Farkas József
Szász Emese (balra) joggal mosolygott: a második elyen végzett

A 32 közé jutásért Kiskapusi Dóra és Takács Emese, a következő körben pedig Mincza-Nébald Ildikó esett ki, Nagy Tímea, Hormay Adrien, Szász Emese és Révész Julianna beverekedte magát a 16 közé.

A nyolcaddöntőben Szász Révészt ejtette ki, míg Nagy Tímeát az ukrán Jana Semjakina búcsúztatta. Hormay döntő tussal lépett tovább. A folytatásban Szász legyőzte Semjakinát, és ezzel már érmesnek mondhatta magát. Hormayra a német Imke Duplitzer legyőzése után az elődöntőben a francia olimpiai és világbajnok, Laura Flessel-Colovic várt.

„Vezettem, utána elszúrtam fölötte, majd a sisakját találtam el, de a találatjelző nem villant fel. A mérkőzésvezető megadott egy szerintem szabálytalan találatot, az utolsó tusnál megkerülte a védésemet” – elemezte vereségét Hormay.

Szász Emese a kínai Li Na ellen „hirtelen halálban” nyert, így Flessellel vívott az aranyért. A francia ellen Szász már nem tudta szorossá tenni az asszót.
„Megvolt a taktikám, de akkora önbizalommal vívott, hogy nem volt esélyem, és egyszer-kétszer figyelmetlen is voltam” – vallotta be az ezüstérmes.

WESTEND NŐI PÁRBAJTŐR GRAND PRIX, NEMZETI SPORTCSARNOK
A magyarok eredményei. A 64 között:
Szász Emese–Sutova (orosz) 15:5, Hormay Adrien–Vansovica (lett) 15:3, Nagy Tímea–Zadorozsna (ukrán) 15:5, Mincza-Nébald Ildikó–Romagnoli-Takouk (svájci) 15:10, Révész Julianna–Csung Vej-ping (kínai) 10:9, Branza (román)–Kiskapusi Dóra 15:7, Luo Hsziao-csüan (kínai)–Takács Emese 15:10.
A 32 között: Szász–Cristmann (német) 15:8, Hormay–Hablützel-Bürki (svájci) 15:6, Nagy–Rossi (olasz) 15:10, Révész–Csang Li (kínai) 15:8, Li Na (kínai)–Mincza-Nébald 6:5. Nyolcaddöntő: Szász–Révész 15:13, Hormay-Anna Zsivkova (orosz) 6:5, Semjakina (ukrán)–Nagy 13:10.
Negyeddöntő: Szász-Semjakina 15–12, Hormay–Duplitzer (német) 15:13. Elődöntő: Szász-Li Na 11:10, Flessel-Colovic–Hormay 12:11. Döntő: Flessel-Colovic–Szász 15:10.
A végeredmény: 1. Laura Flessel-Colovic, 2. Szász Emese, 3. Hormay Adrien és Li Na, ...9. Nagy T., ... 16. Révész, ... 23. Mincza-Nébald, ...47. Takács, ...57. Kiskapusi
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
6 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
7 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
7 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
7 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik