Meglepő edzőváltás után

B. K.B. K.
Vágólapra másolva!
2007.01.20. 02:28
Címkék
Nagy Tamás ma megnézi új klubját
Nagy Tamás ma megnézi új klubját
Nagy Tamás ma megnézi új klubját
Nagy Tamás ma megnézi új klubját
Nagy Tamás ma megnézi új klubját
Nagy Tamás ma megnézi új klubját
„Célunk a bronzérem megszerzése. Ezt reálisnak tartom, még akkor is, ha tudom, hogy nem lesz könnyű” – mondta csütörtökön 14 órakor Varga István, a Kecskeméti TE vezetőedzője. Akkor még nem tudta, hogy egy nappal később menesztik. Pedig bekövetkezett, sőt péntek délben megnevezték az új szakvezetőt: a hajdani pécsi edző, Nagy Tamás ülhet le a kispadra, aki legutóbb a Sopron csapatát dirigálta – igaz, rendkívül rövid ideig.

Varga István menesztését a klub vezetői azzal magyarázták, hogy a mester kezei alatt motiválatlanul futballozott a csapat. Ezenfelül nem látták biztosítottnak, hogy Varga vezetésével két-három éven belül NB I-es lesz az együttes. Nyilván az idő eldönti majd, hogy a fél plusz egy évre kinevezett Nagy Tamással eléri-e a klub a régóta áhított legmagasabb osztályt.

„Nem tartom megvalósíthatatlan feladatnak, hogy a KTE rövid időn belül NB I-es legyen” – mondta Nagy Tamás, aki ma, a békéscsabai tornán látja először játszani embereit. Az ismerkedés időszakában mindenképpen előny lesz számára, hogy első számú segítőjének Török Lászlót nevezték ki, aki az őszi szezon kezdetén vezetőedzőként tevékenykedett a kecskemétieknél.

Nem csak a szakmai stábban, a játékoskeretben is történt néhány változás. Az ősszel négy gólt szerző Balla Mihály Tiszakécskére igazolt, míg a rutinos Barna Csaba Kiskunfélegyházára. A Széktói Stadionba érkezett Vass Zsolt Nyíregyházáról, a csatár Rezes László pedig az NB I-es DVSC-TEVA-tól.
Legfrissebb hírek

Úszás: Kós Hubert 50 háton is triplázott a világkupa-sorozatban

Úszás
7 perce

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
6 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
7 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
7 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik