Sopron: idegenben is kötelező diadalmaskodni

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.01.17. 01:23
Címkék
Noha nem érheti szó a ház elejét a múlt heti, Moszkva elleni vereség miatt, meglehetősen kedvezőtlen helyzetbe kerültek ezzel a soproniak a női Euroligában: visszaestek a kilencedik helyre a három csoport összesített táblázatán, amelyet mindenki egyre jobban figyel. Hiszen szerda este, az alapszakasz utolsó játéknapját követően már az lesz a mérvadó, így az A jelű hatoson belüli pozíció egyre inkább jelentőségét veszti.
Albena Branzova (középen) volt a soproni mérkôzés legjobbja
Albena Branzova (középen) volt a soproni mérkôzés legjobbja
Pluzsik Tamás
Albena Branzova (középen) volt a soproni mérkôzés legjobbja
Albena Branzova (középen) volt a soproni mérkôzés legjobbja
Albena Branzova (középen) volt a soproni mérkôzés legjobbja
Pluzsik Tamás
Albena Branzova (középen) volt a soproni mérkôzés legjobbja

Mivel értelemszerűen az első nyolc helyezett élvezheti majd a hazai pálya előnyét a párharcok esetleges mindent eldöntő harmadik meccsén a következő körben, mindenképpen előrébb kellene rukkolnia az MKB-Euroleasingnek, ehhez pedig nyernie kellene a tizedik fordulóban. Ez nem látszik megoldhatatlan feladatnak, tekintve, hogy a csoport sereghajtójához, az egész mezőny egyetlen nyeretlenjéhez, a Famila Schióhoz látogat Székely Norbert társulata, és az olaszok a hét végi bajnokijukon is kikaptak.

Van itt még valami, ami a Sopron mellett szól: mégpedig a felek odavágója, amelyen november 29-én a parkettába döngölték ellenfelüket Cserny Rékáék. A 86–41-es végeredmény kiütést sejtet, csupán arra kell odafigyelnie a zöld-sárgák szakvezetőjének, hogy ne úgy kezdjen együttese, mint tette azt szombaton, az NB I A-csoportjában, a testvércsapat Csata otthonában, ahol a „kicsi”, megcibálva az oroszlán bajszát, mindössze egy pontos mínusszal zárta az első félidőt. Szidta is Székely játékosai teljesítményét…
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
1 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
1 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
1 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik