David Beckham már menne is

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.01.16. 00:39
Címkék
A szupersztár újra lendületbe jött
A szupersztár újra lendületbe jött
A szupersztár újra lendületbe jött
A szupersztár újra lendületbe jött
A szupersztár újra lendületbe jött
A szupersztár újra lendületbe jött
Még meg sem száradt a tinta David Beckham új szerződésén, máris újabb hírek miatt került ismét az újságok címlapjára az angol középpályás. A harmincegy éves játékos a napokban írta alá a kontraktust, amely szerint augusztustól 128 millió fontért (32 milliárd forint) öt évre a Los Angeles Galaxy labdarúgója lesz. A spanyol Real Madrid szélsőjét Fabio Capello vezetőedző száműzte az első csapat keretéből, mondván, Beckham úgy írt alá egy másik együtteshez, hogy előtte nem tárgyalt jelenlegi klubja illetékes vezetőivel. Az olasz mester már a Zaragoza elleni bajnokin betartotta ígéretét, így az angol a lelátóról szurkolta végig az 1–0-s madridi győzelemmel véget érő találkozót. Capello döntése után azonnal lépésre szánta el magát Beckham amerikai klubja, amelynek vezetői az ügyvédekkel együtt azon kezdtek el dolgozni, hogy a mellőzött játékos már a tavaszszal játszhasson új csapatában. Ezt persze nem lesz könnyű elérni, ugyanis távozásának körülményei miatt az angol alaposan magára haragította a Real vezetőit, köztük Ramón Calderón elnököt.

„Sajnos David Beckham képviselői kibabráltak velünk, a tárgyalások során mindig elfelejtették közölni, hogy megegyeztek a Galaxyval, és a játékos már házat is vásárolt Los Angelesben. Játszadoztak velünk, ami nem volt korrekt. Megértem Fabio Capellót, és elfogadom a döntését, mert Beckham már fejben nincs velünk” – nyilatkozta az egyik spanyol rádiócsatornának Calderón. Internetes információk szerint a Galaxynak megközelítőleg 5 millió fontot (1.2 milliárd forint) kellene letennie a Madridnak ahhoz, hogy a kegyvesztett labdarúgó még a július elsején lejáró szerződése előtt csatlakozhasson a Los Angeles-i gárdához.


Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Marozsán: Közel jártam Fritz legyőzéséhez

Tenisz
1 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
1 órája

Tenisz: Bondár nyerő helyzetből kapott ki a selejtezőben Vuhanban

Tenisz
1 órája

Videó: Mocsi Attila csapattársa a saját térfeléről lőtt kapura – nagy potya gól lett belőle

Minden más foci
1 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
2 órája

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
2 órája

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
3 órája

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik