– Jönnek a belgák vagy sem?– Egyelőre nem – felelte Sallói István ügyvezető igazgató.
– És később?– Ma még lehetetlen megmondani. Köztudomású, hogy a nyáron az egyik tulajdonosunk kiszállt a klubból, a másik pedig nem tudja egyedül finanszírozni a Diósgyőrt, ezért most minden megoldásra nyitottak vagyunk, és alighanem ennek köszönhetjük a belgák többszörös áttételen érkező érdeklődését.
– Tárgyaltak már velük?– Nem.
– Nem is sürgetik a konkrét kapcsolatfelvételt?– Az az igazság, hogy mi elsősorban Miskolcon szeretnénk befektetőket találni. A szurkolók már régóta kifogásolják, hogy a tulajdonosok és a vezetők között nincs helybeli, az idegenekkel szemben pedig az utóbbi egy-másfél évtized tapasztalatai alapján bizalmatlanok. Ezért szeretnénk helyi üzletembereket megnyerni a futball támogatására.
– A többes szám pontosan mennyi jelöltet takar?– Minél többet. Arra nincs esélyünk, hogy találjunk valakit, aki százmilliókat hajlandó vagy képes áldozni, ezért inkább megpróbálunk több lábon állni. Ha létrejön egy tíz-tizenöt tagú támogatói kör, akkor sem kerülhetünk bajba, ha valamelyikük menet közben kiszáll, és így hosszú távon megoldódhatnak a mindennapos gondjaink. A Barcelona működése lehet a követendő példa: a sztárklubnál a tulajdonosok mellett elnökség is működik, amely biztosítja az átláthatóságot, és az operatív ügyeket rugalmasabban is képes irányítani, mintha minden kérdésben a tulajdonosok döntenének.
„Csank János bravúrosan összerakta ezt a csapatot, amely játékban folyamatosan fejlődött az ősszel.” (Sallói István arról, hogy a jó edző aranyat ér)
– Mekkora esélyt lát a sikerre?– Jól haladnak a tárgyalások.
– Tavaly azt ígérték, az adósságok és a gazdasági gondok rendezése után egy év múlva, tehát mostanra már erős csapat építésén dolgoznak. A befektetők keresése azt sejteti, hogy ezt a célt nem sikerült elérniük.– Így van, de akkor arra számítottunk, hogy a hetvenmilliós ligatartozásunk átalakul tízéves hitellé, ám ez nem jött össze. Kétezer-nyolc végéig törlesztenünk kell, erre elmegy az a pénz, amelyet a televíziós közvetítésekért, a bajnokság névhasználatáért és egyéb marketingbevételekből kapnánk, ugyanakkor ezt az öszszeget pótolnunk kell.
– Ahogyan tavaly, az idén is a legjobb futballistáik eladásával?– Nem. A hiányt akkor fedeztük az eladásokból, ám Tisza Tibor és társai távozása után annyira visszaesett a nézőszám, hogy a jegyeladásokból befolyó pénz jelentősen csökkent, és így amit nyertünk a réven, elvesztettük a vámon. Ennek ellenére nem zárkóznánk el, ha vevők jelentkeznének néhány játékosunkért, mondjuk Foxiért, de senki sem ad érte annyit, amennyiért érdemes lenne eladni.
– A gazdasági gondok ellenére a csapat a hatodik helyen zárta az őszt. Mi lehet a cél a tavaszra?– Szerintem álmodozhatunk is a dobogóról, jó rajttal el is juthatunk odáig, a Magyar Kupában pedig játszhatunk a négy közé jutásért. Szakmailag nincsenek problémáink, Csank János bravúrosan összerakta ezt a csapatot, amely játékban folyamatosan fejlődött az ősszel, és az afrikai játékosok is sokat segítettek. Ha tudunk megfelelően erősíteni, illetve együtt tarthatjuk a csapatot, ezek az álmok nem is lesznek túl merészek.
– Ezek szerint juthat pénz az erősítésre is?– Mi arra törekszünk, hogy legyen egy erős magyar magja a keretnek, amely tapasztalt játékosokból és néhány tehetséges fiatalból áll, és ehhez csatlakozhatnak olyan külföldiek, akik erősítést jelentenek, ráadásul üzleti szempontból is van bennünk fantázia.
– Ők lehetnek a zálogai a szép eredményeknek?– Az esélyt növelik. Ugyanakkor ki kell mondanunk, hogy amíg az adósságot nem számoljuk fel, az elsődleges feladat a gazdasági stabilitás megteremtése, utána érvényesülhetnek erőteljesebben a szakmai szempontok. Így kétezer-tízre, a klub századik születésnapjára lehet olyan csapata Miskolcnak, amely a bajnoki címet is joggal célozhatja meg.