„Az ifi hárommal is nekivágnék”

A Fradi-történelemkönyv lapjai továbbíródnak.

A legutóbbi fejezet hosszú-hosszú évek múltán rengeteg tanulsággal szolgál majd az utókornak. Remélhetőleg addigra már egy vadonatúj stadionban, biztos anyagi háttérrel, s európai mércével mérve is erős csapattal büszkélkedhetnek a zöld-fehérek. Elfelejtve kizárást, csődhelyzetet. De ha most visszalapozunk a múltba, felejthetetlen fejezetekkel, illetve főszereplőkkel találkozhatunk. A zseniális futballistákon kívül megannyi korszakos edzőegyéniség dolgozott az Üllői úton. Lakat Károly, például, 1967-ben Európa egyik legjobb csapatát edzhette, s azt az összeállítást, de főleg a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona csatársort ma is kívülről fújják még a rivális csapatok szurkolói is. Dalnoki Jenő a klub szeretete és az eredményei mellett a fiatalításról maradt emlékezetes, Nyilasi Tibor nemcsak játékosként, de edzőként is nagyot alkotott, Novák Dezső pedig egészen a Bajnokok Ligájáig vezette a Fradit.

A német bajnoki nagyszerű élmény volt

De Gellei Imre is beírta magát ebbe a bizonyos történelemkönyvbe.

Olyan időszakban lett a csapat edzője, s tartott ki a Ferencváros mellett, amikor a legtöbben meg sem álltak volna a Maldív-szigetekig. A korábbi szövetségi kapitány nem alkudozott, amikor felkérték a Fradi irányítására, és nem szabott feltételeket később sem, amikor csőstül jött a baj. Mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, ha ő nincs, talán már szétszéledtek volna a játékosok.

Pedig Gellei Imréről köztudomású, hogy sohasem volt fradista.

– Hogyan teltek az ünnepek, pénz, fizetés, jövőkép nélkül?
– Igyekeztem feltöltődni – mondta az edző. – Éppen ezért még karácsony előtt elutaztam Németországba, s megnéztem a Mainz–Bayern bajnoki meccset, aztán sokat beszélgettem az ott játszó Bódog Tamással és Szabics Imrével. Tanulságos út volt. Megint szembesülnöm kellett azzal, hogy mennyire más a futballközeg egy olyan országban, ahol még mindig népszerű és sikeres a sportág. Tudom én, hogy ilyen volt ez nálunk is tíz, húsz, vagy harminc esztendővel ezelőtt. De a németeknél még most is minden a futballról szól, a kispadra sem jutó Bódog Tamást például úgy fogadták a lelátón a drukkerek, mint valami szupersztárt. Látszott a tisztelet és a szeretet. Alighanem ez az, ami elsősorban hiányzik a mai magyar futballból.

Igazi testvéri közösség alakult ki a csapatnál

– Ebben tökéletesen igaza van, csakhogy a sok keserűség, a szurkolók távolmaradása, tüntetése, reakciója mind-mind a sorozatos kudarcokból és a színvonaltalanságból fakad. Egyébként éppen az ön által irányított Ferencváros jelenti a kivételt a nagy magyar futballnihilben.
– Kilencezerötszáznyolcvankettő.

– Ez az őszi átlagnézőszám az Üllői úton?
– Pontosan. Óriási felelősség ez, s nem győzöm mondani játékosaimnak, legyenek büszkék arra, hogy hétről hétre ennyien kíváncsiak rájuk. Ki kell szolgálni a közönséget, a futballt elsősorban ezért játsszuk. Tudja, szimpatizálok az Arsenallal, és kint voltam az ágyúsok Southampton elleni meccsén, amelyet 1–0-ra nyertek meg. Nem mondok ezzel újat, de az angol futball maga a csoda. Hétről hétre, télen, nyáron, szilveszterkor, hóviharban telt ház előtt játszanak, s úgy szurkolnak, hogy az embernek lúdbőrös lesz tőle a háta. Szóval azon a meccsen vastaps kísérte öltözőbe a vesztes csapatot is, és ez nagyon megmaradt bennem. S az a legszebb az egészben, hogy nem kellett irigykednem, mert a mi közönségünk ugyanilyen erőt ad a csapatnak, akár az Üllői úton játszunk, akár Szolnokon. Drukkerek nélkül nem ér semmit ez a játék, de elsősorban mi, szakvezetők és persze a játékosok tehetünk arról, ha üresek a lelátók.

– Szóval azt mondja, hogy feltöltődött.
– Vártam az első edzést, s láttam a fiúkon, hogy ők is így vannak ezzel. Nem akarok érzelmi szálakat pengetni, manapság amúgy sem divat érzelmekről nyilatkozni. De úgy vagyunk mi ott együtt az öltözőben a fiúkkal, mint akik valamikor vérszerződést kötöttek. Igazi testvéri közösség alakult ki, mindent megbeszélünk, és én azt vallom, csak az igaz szó vezethet eredményre. A játékosaim épp úgy érzik, mint én, hogy most valamiféle missziót teljesítünk.

– Mióta is dolgozik a Ferencvárosnál?
– Egy esztendeje.

– Úgy tűnik, mintha már évek óta a zöld-fehérekhez tartozna, annyi minden történt az elmúlt évben.
– S az a legszebb, hogy valóban otthonra találtam az Üllői úton. Szokták mondani nekem, hogy idegenként kerültem ide, de én mindig kijavítom ezt: jövevény voltam, akinek el kell fogadtatnia magát. De nagyszerű emberek közé kerültem: az idősebb Albert Flóri, Rákosi Gyula, Szűcs Lajos sokat segített, amiként a munkatársaim és a játékosok is. Nem vagyok fradista, de minden erőmmel a Fradiért dolgozom.

– Pénz nélkül is?
– Láthatta, pénz nélkül is.

A kevesebb bér sem jelent gondot

– S mit tenne, ha most az egyik edzés után a csapatkapitány Lipcsei Péter odaállna ön elé és azt mondaná, Imre bá, ne haragudjon, de elegem van, és Ciprusra, vagy a Bahamákra szerződöm.
– Ha Lipcsei Peti ezt mondaná, elfogadnám tőle, és mindenki mástól is elfogadnám, ha már nincs türelme. Csakhogy szerencsére Lipcsei Péter is marad, és a játékosok többsége is ragaszkodik a Fradi-dresszhez. Ha arra kíváncsi, hogy vajon az ifi hárommal is nekivágnék-e a tavaszi idénynek, akkor a válaszom: igen.

– Dámosy Zsolt, a Fradi elnöke mindent elkövet, hogy pénzt, megoldást találjon, s úgy tűnik, hitelekből ugyan, de meglesz a szűk keret a tavaszi folytatáshoz. Gondolom, önnel is szerződést módosítottak.
– Így van. Tudomásul vettem, hogy a klub a csőd szélén áll, s erről nem a jelenlegi vezetőség tehet. Éppen ezért lojálisnak kell lennem a Ferencvárossal. Ha azt mondom, hogy sohasem szabtam feltételeket az Üllői úton, akkor ezt biztosan nem hiszi el. Pedig így volt. Amikor idekerültem, azt mondták, enynyit kapsz. Elfogadod? Aláírtam. Most még ezt is módosították, még ebből is levettek, de engem ez jelenleg nem érdekel. Edzünk, s készülünk a tavaszra. Ez a fontos. Meg akarunk nyerni mindent, bajnokságot, Magyar Kupát. Rengeteget kell törlesztenünk a közönségünknek. S persze azoknak is, akik egyetlen tollvonással intézték el a Ferencvárost. ---- & ---- &