Február 6-án és 7-én lép az idén először pályára a magyar válogatott, a hagyományos ciprusi tornán vesz részt. Első nap a házigazda, a másodikon pedig Bulgária vagy Észtország lehet az ellenfél. Egy hónap van addig hátra, ám az új szövetségi kapitány, Várhidi Péter máris szilárd elképzelésekkel készül az első megméretésre. Ezek leglényegesebb pontja, hogy marad a radikális fiatalítás koncepciója – erről írunk sorozatunk második részében.
Várhidi Péternek (középen) talán már a februári kezdôcsapat jár a fejében
Várhidi Péternek (középen) talán már a februári kezdôcsapat jár a fejében
Az, hogy egy szövetségi kapitány készül a következő mérkőzésre, magától értetődő. Mégis, mintha némi homály fedné ezt a szót, amely így túl általános, pedig rengeteg konkrétumot rejt magában. Ez a készülés roppant sokrétű, ha valaki komolyan veszi a munkáját, márpedig az ellenkezőjét még csak ne is feltételezzük. Itt van például a keret kialakítása. Egy hónappal a mérkőzés előtt igen ritkán hozzák nyilvánosságra a számításba vett futballisták névsorát, ám a kapitányok fejében azért már létezik a lista, amelyet többnyire csak sérülések módosítanak.
Gera Zoltán helye megkérdőjelezhetetlen
Ezúttal ráadásul szinte biztosra mehetünk, hiszen Várhidi Péter szüntelenül hangoztatja, elképzelései most is ugyanazok, amelyek még az egy mérkőzésre szóló megbízatását jellemezték, azaz marad a fiatalítás, és a Ciprusra utazó küldöttségnek is a Kanada elleni keret lesz az alapja. Az alapja, mert azért történhetnek kisebb változások. Ha Gera Zoltán egészséges, neki megkérdőjelezhetetlen a helye, mint ahogyan biztosra mehet a Kaiserslautern erőssége, Hajnal Tamás is. Emlékezhetünk rá, ő csak azért nem jött haza a Kanada elleni találkozóra, mert klubcsapatának két mérkőzést is játszania kellett azon a héten, és a németek kérték, hadd maradjon, mert nagy szükség van rá. Azoktól sincs elérhetetlen messzességben a válogatottság – és most elsősorban az idősebbekről van szó –, akik légiósként viszonylag rendszeresen szerepelnek a csapatukban, s formájuk és mentalitásuk alapján segítségére lehetnek a fiataloknak, ám ha valamennyien megfelelnek is ezeknek a szempontoknak, hármójuknál-négyüknél többen akkor sem kapnának meghívót.
Várhidi Péter ráadásul minden poszton sorrendet állított fel, és ez is befolyásolja a keret kialakítását. Király Gábor például viszszakerült a Premier League-be, ezzel együtt a figyelem előterébe, ám Végh Zoltán az egész őszt végigvédte, ráadásul nagyszerűen, Fülöp Márton a jövő embere – így csaknem borítékolható, hogy utóbbi két játékos utazik Ciprusra.
És ha már a posztok szóba kerültek: a meghatározásukhoz a kapitánynak nyilván már most tudnia kell, milyen szerkezetben kívánja a csapatot pályára küldeni. Aki ismeri Várhidi Péter gondolkodását, azt biztosan nem éri meglepetés. A magyar válogatott négy védővel játszik majd, azért nem hárommal, mert a magyar csapatok esetében ilyenkor a két szélső középpályás mindig védekezésre kényszerül, így gyakorlatilag ötre nő a hátvédek száma, és ez óhatatlanul keresztülhúzhatja a támadások építésének szándékát. Lesz egy belső védekező, két labdaszerző és egy irányító középpályás, valamint két csatár – közülük az egyik előkészítő, a másik pedig az igazi ék szerepkörét tölti be.
Ha megvan a keret, a tagjait el is kell utaztatni Ciprusra. Ez a munka Magyar Zoltán menedzseré, ám a kapitány számára sem közömbös, mikor utazik a csapat, mennyit edzhet a játékosokkal, mennyi idő jut pihenésre és így tovább.
A külföldi bajnoki és a hazai előkészületi mérkőzések miatt a válogatott tagjai januárban nem jönnek össze, csak február 4-én találkoznak, és éjszakai géppel repülnek el a torna helyszínére, de az is előfordulhat, hogy néhány légiós haza sem jön, hanem egyenesen Ciprusra megy, és ott csatlakozik a többiekhez.
Játékosnézőben: irány Európa!
Fontos része a felkészülésnek, hogy meg kell ismerni a leendő ellenfeleket. A kapitány ezúttal kizárólag a DVD-kre kénytelen hagyatkozni, Ciprusról már most vannak felvételei, és ígéretek szerint hamarosan érkeznek a bolgárokról és az észtekről is. Ez lényegében rutinmunka, ennél jóval nagyobb fejtörést igényelhet a célok megfogalmazása. Könnyű kimondani, hogy természetesen jó lenne megnyerni a tornát, ám ezzel a fiatal csapattal nem ez, illetve a jó eredmény elérése a legfontosabb. Várhidi Péter szeretné megtudni, kik azok az ifjú futballisták, akiknek a számukra ma még roppant erős ellenfelekkel szemben sem száll inukba a bátorságuk. Ez szerinte roppant lényeges kérdés, mert hiába tudunk olykor kreatívan, ötletesen futballozni, megalkuvást nem ismerő agresszivitás nélkül nem is álmodozhatunk előrelépésről, szebb jövőről, elismerést kiváltó, tekintélyt parancsoló eredményekről.
Ezek a mondatok azonban már túlmutatnak a ciprusi tornán, mint ahogyan az is, hogy a tervek szerint Várhidi Péter a következő hónapokban felbukkan Európa minden pontján, ahol a válogatottban szóba jöhető magyar labdarúgó játszik. Szeretné ugyanis megismerni a körülményeiket, beszél az edzőikkel, azaz minden klubbal kölcsönösen előnyös, korrekt kapcsolat kialakítására törekszik, és ez csak javára válhat a válogatottnak.