Az Aranylabda hava

Jó, hogy nem ka­pus


Zidane ké­tes értékű, ám két­ség­te­le­nül vi­lág­ra­szó­ló pro­duk­ció­ját hó­na­po­kon át ele­mez­te benn­fen­tes és kí­vül­ál­ló, Cannavaro ese­té­ben vi­szont szinte ki­zá­ró­lag ar­ról szól a me­se, hogy mi­ért ő volt a leg­jobb az Úr 2006. esz­ten­de­jé­ben. Még akik el­is­me­rik ki­vé­te­les klas­­szi­sát, azok is azon­nal hoz­zá­te­szik, hogy szó­ba se ke­rül­he­tett vol­na a ne­ve, ha Olasz­or­szág nem lesz a vi­lág leg­jobb­ja; ha a vi­lág­baj­nok­sá­gon nem a biz­ton­ság, a há­rí­tás lett vol­na a já­ték ve­zérel­ve; ha akadt vol­na leg­alább egy olyan vir­tu­óz, aki a né­met­or­szá­gi he­tek alatt nem csu­pán ön­ma­gát, ha­nem a csa­pa­tát is a menny­be rö­pí­ti – és így to­vább, és így to­vább… Nos – mint tud­juk – az ola­szok nyer­tek Né­me­tor­szág­ban, meglehetősen sok unal­mas mec­­cset ho­zott a tor­na, ame­lyen nem al­ko­tott ma­ra­dan­dót sen­ki azok kö­zül, akik mi­att egyéb­ként ez­rek és tí­zez­rek sze­ret­nek be­le a já­ték­ba. Fabio Cannavaro védő. Az ál­ta­la irá­nyí­tott sor mind­ös­­sze két gólt ka­pott a vi­lág­baj­nok­sá­gon – az Egye­sült Ál­la­mok el­len Cristian Zaccardo ön­gól­ja, a döntőben pe­dig Zidane büntetője je­len­tet­te a sta­tisz­ti­ká­ban szereplő két ta­lá­la­tot. Ön­gól és ti­zen­egyes, ami azt je­len­ti, hogy leg­fel­jebb egy­szer jár­tak túl vég­ze­te­sen a Cannavaro ve­zé­nyel­te tár­sa­ság eszén.

És ezek csak a szá­mok. Aki vet­te a fá­radt­sá­got, és meg­fi­gyel­te, mi­kor, mer­re és mi­ért mo­zog az esztendő leg­jobb­já­nak vá­lasz­tott bekk, ho­gyan lép köz­be, ami­kor el­éri a lab­dát és az el­len­fe­let, alig­ha ta­lál ki­vet­ni­va­lót a sza­va­zás vég­ered­mény­ében. Igen ám, de mi­ért fá­ra­doz­na va­la­ki is azért, hogy lás­sa az alig észrevehetőt, a csak rit­kán feltűnőt, ami­kor any­­nyi, de an­­nyi lát­vá­nyos­ság­gal szol­gál a já­ték. Per­sze nem ott, ahol a rom­bo­lás az úr, ha­nem előrébb – a szer­ve­zés, az irá­nyí­tás, a lö­vé­sek, a cse­lek és per­sze a gó­lok bi­ro­dal­má­ban.

Fabio Cannavaro meg­ér­de­mel­te a ki­tün­te­té­se­ket. Ha má­sért nem, hát azért min­den­kép­pen, mert nem vet­te föl a kesztyűt. Gya­láz­hat­ták, le­gyint­het­tek rá, el­mond­hat­ták minden­nek, ő csak mo­soly­gott. Sőt. A tá­ma­dá­sok el­le­né­re úgy vi­sel­ke­dett, ahogy az egetverő fel­haj­tá­so­kat kedvelő (mé­dia)vi­lá­gunk­ban vi­sel­ked­niük kell a si­ke­res em­be­rek­nek. Alig­hogy át­vet­te a France Football Arany­lab­dá­ját, már­is mond­ta: „A ná­po­lyi gye­re­kek­nek azt üze­nem, hogy hig­­gye­nek az ál­ma­ik­ban, mert igen­is va­ló­ra vál­hat­nak…”

És ha már Ná­poly, a dí­jak egy (egyelőre még be­fe­je­zet­len) életmű – a ná­po­lyi, pármai, mi­lá­nói, to­ri­nói évek – el­is­me­ré­sei is. Az ed­di­gi csúcs­pont 2006. jú­li­us 9., ami­kor Fabio Cannavaro csa­pat­ka­pi­tány­ként emel­het­te ma­gas­ba a vi­lág­baj­no­ki tró­fe­át, az első lé­pés pe­dig (ta­lán) egy csak­nem két év­ti­ze­des eset. Mi­u­tán 1987-ben Cannavaro (is) kor­osz­tá­lyos baj­nok lett a Napolival, a gye­re­kek gyak­ran edz(h)et­tek együtt a Diego Maradona fém­je­lez­te nagycsa­pat­tal. Egy al­ka­lom­mal Fabio be­csúsz­va sze­rel­te Diegót, mi­re a pá­lya szé­lén ál­ló klub­el­nök ala­po­san le­te­rem­tet­te, mond­ván, még meg­sé­rül­he­tett vol­na az is­te­ni sztár. A csa­pat kulcs­em­be­re, Ciro Ferrara (tör­té­ne­te­sen védő) si­e­tett a ti­zen­éves gye­rek vé­del­mé­re. Meg­si­mo­gat­ta a fe­jét, és „Jól van, jól csi­nál­tad” meg­jegy­zés­sel küld­te vis­­sza a töb­bi­ek kö­zé.

Ezért vagy má­sért, de Cannavaro rend­re meg­jegy­zi, hogy min­dent, amit csak tud, Ferrarától ta­nult – a be­csú­szó sze­re­lést is… Egy szó, mint száz, Fabio Cannavarónak re­mek esz­ten­de­je volt 2006. Nagyszerű for­má­ban ját­szott, ami­nek tit­ka – sze­rin­te –, hogy jó­kat eszik, na­gyo­kat al­szik, s a szex sem ma­rad ki az életéből. En­nél föltehetőleg több kel­lett ah­hoz, hogy pél­dá­ul a France Football sza­va­zá­sán 49 pont­tal előzze meg az utá­na következőt: Gianluigi Buffont. Aki tör­té­ne­te­sen ka­pus. Még tá­vo­labb te­szi a dol­gát a művészektől, mint Cannavaro.

Képzelhető, mit ka­pott vol­na, ha tör­té­ne­te­sen ő vé­gez az élen. ---- H ---- &