A legnemesebb gesztus

Van abban valami mélységesen megható, amikor az ember azt látja: Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje átöleli Horst Eckelt, a két idős férfi orcán csókolja egymást, és egymás nyakába borulva, csendben üdvözli a másikat.
Ha valaki nem tudja: a nevezett két úriember végigjátszotta az 1954-es világbajnoki döntőt, Buzánszky Jenő a magyar, Horst Eckel a német csapatban. Annak idején világrengető meglepetést keltett, hogy végül Németország 3:2-re nyert a fináléban az abszolút favorit ellen, örök fájdalmat, be nem gyógyuló sebet ejtve a magyar lelkeken.

Könnyes emlékezés ellenfélre és barátra

Ha valaki nem tette, nem tehette túl magát a szörnyű kudarcon, az sok ezer szurkoló mellett nyilvánvalóan a vesztes csapat játékosa, és nem lenne különös, ha látni sem akarná a legyőzőit, akik miatt azóta is könnyes szemmel riad fel éjjel, ha a berni mérkőzéssel álmodik – de nem, az idő minden sebet begyógyított, az egykori nagy riválisok között mély barátság szövődött.

„Ez a sport ereje, nem ellenségek, hanem ellenfelek voltunk – mondta erre Buzánszky Jenő. – Örök fájdalom az elvesztett döntő, soha nem teszem túl magam
rajta, de miért haragudjak rájuk? Egy góllal többet lőttek azon a meccsen, és ilyen a futball: aznap legyőztek bennünket. A rendszerváltás után sűrűbben találkozhattunk a német játékosokkal, mentünk mi, jöttek ők. A sztorik felidézésekor ők, úriemberek lévén, csak kettő kettőig meséltek a saját élményeikről. De ma már tudunk nevetni is: ha szóba kerül, hogy ők rúgtak még egy gólt, mindig azt mondtam: én a csoportmeccsre emlékszem, amikor nyolc háromra vertük őket…”
Horst Eckel minderre azt mondta: számukra is nagy tisztesség, hogy ennyire jóban lehettek annak a csapatnak a tagjaival, amelyet éppen a legfontosabb összecsapáson győztek le.

„Öt éve ugyanebben az étteremben találkoztam utoljára Puskás Ferenccel. Már akkor látszott rajta, hogy beteg, alig mozgott. Ő, akinek a megindulásaitól annyira rettegtem annak idején… Amikor a döntő előtt Sepp Herberger, a kapitányunk mondta, Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor között figyeljek, és szerezzek labdát tőlük, magamban arra gondoltam: te jó ég, hogyan?”
A 74 éves Horst Eckel láthatóan jó egészségnek örvend, kimondottan fittnek tűnt, pillanatok alatt felszaladt az étterem lépcsőjén, társa, Ottmar Walter botra támaszkodva érkezett.

„Nagy fájdalom nekünk is Puskás Ferenc temetésére jönni – mondta Ottmar Walter (az aranyérmes csapat harmadik élő német tagja, Hans Schäfer beteg, nem vállalhatta az utazást.) – Emlékszem, 1994-ben Werner Liebrichet faggatta a sajtó: negyven év telt el, vallja be végre, a csoportmeccsen direkt rúgta le Puskást. Puskás Ferenc ekkor félretolta a mikrofonokat, és azt mondta: »Liebrich, mint a német csapat valamennyi tagja, igazi sportember, aki nem csinált ilyet soha. A labdát célozta, de engem talált el.« Alig hittem a fülemnek. Számomra Puskás Ferenc nemcsak futballistaként, hanem mint ember is óriási volt.”

Sportemberek fociztak gladiátorok helyett

A német futball azzal is jelezte tiszteletét az elhunyt iránt, hogy Theo Zwanziger elnök mellett az ország élő legendája, a játékosként és csapatfőnökként is világbajnok Franz Beckenbauer, a Bayern München vezetője is eljött a szertartásra. Lapunk kérdésére, hogy mit szól ahhoz, a régi riválisok milyen jó kapcsolatban vannak, Franz Beckenbauer így felelt: „Más idők voltak: sportemberek, nem gladiátorok versenyeztek. Mára túlságosan elüzletiesedett a labdarúgás ahhoz, hogy ilyen ideális kapcsolat kialakuljon. Számomra mindig példaértékűek voltak azok a képek, amelyek a berni döntő lefújása után készültek. Egy fotón Puskás Ferenc kezet nyújt Fritz Walternek. Az a felvétel a futball minden nagyszerűségét, Puskás emberi nagyságát jelentette nekem.”

A „Császár” elmondta: gyermekként, más szórakozási lehetőség nem lévén, az utcán fociztak, és barátaival együtt hallgatták a rádióban a svájci vb-finálé közvetítését: „Akkoriban nem volt televízió, úgymond a szájhagyomány útján terjedt a négy éve veretlen magyar csapat híre. Így volt valami misztikum e csapat körül, senki sem hitte, hogy legyőzhető, mi ráadásul nyolcat kaptunk tőle néhány nappal korábban. Azóta mondják rólunk: mi vagyunk azok, akik a legnehezebb helyzetben sem adjuk fel a küzdelmet.”

A Császárra is hatással volt a magyarok játéka

Franz Beckenbauer elmondta: számára ugyan soha nem adatott meg, hogy a pályán, ellenfélként találkozzon Puskás Ferenccel, de rengeteg rendezvényen, gálán találkozott vele.
„Nem lepem meg: kitűnő embert, mindig tréfálkozó, mosolygó, vidám barátot ismertem meg személyében – mondta a német futball Császára. – Az a legkevesebb, hogy eljöttem elbúcsúzni tőle. Szívfájdító belegondolni: a gyermekkoromat, és nem túlzás, az egész életemet alapvetően meghatározó futballmérkőzés, az 1954-es világbajnoki döntő részvevői közül milyen sokan elmentek már… Ez az élet. Megöregszünk mindannyian, és lám, az elkerülhetetlen véget senki sem tudja kicselezni.”